25. fejezet

Bocsánat, hogy csak most hoztam, de az utóbbi időben nem sok időm maradt a géphez ülni, muszáj kiélvezni a nyarat. :) Következő részhez megszokottan 10 Tetszik/Nem tetszik szükséges. :)

Izzadtan és rémülten ébredtem. Szörnyű rémálmom volt, amire visszaemlékezni sem akartam, s tudtam, hogy hamar el is feledkezem majd róla. Majdnem dél volt mire rábírtam magam beszélni arra, hogy kikeljek a puha ágyamból. Enyhe bűntudat hasított belém, mert megígértem Louisnak, hogy felhívom amint felkeltem, de nem számoltam azzal, hogy ilyen sokáig fogok aludni, ráadásul éjjel még az is kiment a fejemből, hogy el vagyok tiltva a telefon használatától. Lecsoszogtam a konyhába, előre görnyedt testtartásban. Egyik párnázott székre ledobtam magamat, tenyerembe temetve az arcomat. Fogalmam sem volt, mikor érhettem haza az esti medence buliból, de rosszabb voltam, mint egy mosórongy.
- Jó reggelt! -anyám hangja cirógatta a fülemet, és tudtam, hogy most sikerült kialudni magát, mert csak akkor volt ilyen kedves a hangja hozzám.- Illetve már rég nincs reggel.
- Még ne szólj hozzám, mert még alszom. -csipásan rápislogtam. Az egész testemet ragacsosnak és lassúnak éreztem az álmosságtól. Figyeltem ahogy kávét töltött a termoszába és a hátizsákjába rakja azt.- Mész valahová?
- Dolgozni. -mosolyogva megsimogatta a fejemet amikor elhaladt mellettem.- Kérsz kávét?
- Csak öntsd ide, megfürdőm benne. -odatartottam a markomat, de inkább elém tolt egy bögrét és abba öntötte.
- Nagyon vicces vagy. -megforgatta a szemét, majd tovább sertepertélt a konyhában.
- És mikor jössz haza? -kérdeztem, és jól meghúztam a kávéval teli bögrémet.
- Délután. -egy pillanatra megállt a pakolásban, s felém fordította fejét.- De a kulcsodat magammal viszem, nem akarom, hogy kiosonj, amíg nem vagyok itthon.
- Mit nézel te ki belőlem? -szívemhez kaptam a kezemet.- Ez most nagyon fájt. -felsóhajtott, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra.
- Én szültelek, tudom milyen is vagy te. Na de megyek, mert késében vagyok. -hátára kapta a hátizsákját.- Jó legyél. -felmarkolta az ajtó mellet logó biciklizár kulcsát, és már ott sem volt. Épp azon járattam az agyamat, mit tudnék csinálni egyedül itthon, mikor hirtelen eszembe jutott a fiúk rádiósinterjúja. A rádióhoz szaladtam, miközben imádkoztam, hogy nehogy lemaradjak róla. A város legnagyobb és leghíresebb adójára tekertem, és mikor meghallottam a barátaim nevetését, olyan hangosra állítottam a hangerőt, amennyire csak bírtam. Valami olyasmiről vitatkoztak játékosan a fiúk, hogy ki a rendetlenebb. Persze Louis és Harry tagadták az egészet, és szegény Niallre akarták kenni, de végül kénytelenek voltak beismerni, hogy bizony ők a legrendetlenebbek ötük közül. Felültem a konyhapultra, kezemben szorongatva a bögrémet, közben vigyorogva hallgattam ahogy a műsorvezető meginterjúvolja őket. Nem tartott sokáig, csak a végébe tudtam belehallgatnom, de így is sikerült feldobniuk a hangulatomat. Mikor kivégeztem a kávémat, felfrissülve indultam a fürdőbe. Ledobtam a ruháimat a földre, majd a tükör elé sétáltam. Hosszasan tanulmányoztam magam, mert egyszerűen nem ismertem önmagamra. A szemem ugyan olyan zöld volt, a hajam még mindig csoki barna és félhosszú. Ajkaim duzzadtak voltak és az orrom is hosszúkás. Minden úgy nézett ki rajtam mint eddig, de mégsem éreztem jól magam a bőrömben. Valami nem stimmelt, talán a kisugárzásom változhatott.
- Ismerős idegen. -suttogtam magamnak. Annyira jó érzés volt lemosni magamról az izzadságot és a tegnap esti klóros vizet, hogy egész nap ott akartam állni a zuhany alatt. Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy alig sikerült meghallani a telefonom csörgését. Gyorsan elzártam a vizet, majd magamra tekertem egy törölközött és követtem a csörgés irányát. Az ismerős dallam anyám hálószobájából jött, egyenesen az éjjeliszekrényének legfelső fiókjából. Óvatosan húztam kifelé, mert elég öreg volt már a bútor, így nehéz is volt kihúzni az alig használt fiókot. Kikaptam gyorsan a telefonomat, és anélkül, hogy megnéztem volna ki hív, már a fülemhez is emeltem.
- Tessék? -szóltam bele még egy picit álmosan.
- Csak nekem veszed mindig ilyen sokára fel? -nevetett fel Louis a vonal végén.
- Lou. -boldogság árat szét a testemben.- Épp fürödtem és még kikellet derítenem, hol tárolja anyám az elkobzott dolgaimat.
- Te kis Sherlock. -hallottam a hangjából, hogy elmosolyodik.- Lehetek Watson?
- Az lehetsz, ami csak akarsz. -eldobtam magam az ágyon, szorosan a fülemre tapasztva a mobilomat. 
- Akkor az szeretnék lenni, aki rabul ejti a szívedet.
- Már rég az vagy. -éreztem, hogy fülig pirulok. 
- Ma is kiszöktetlek, de most csak mi ketten leszünk. -puffanást hallottam a vonal másik végéről.
- Louis, jól vagy? -ijedten felültem, majd lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát.
- Persze, csak hátraestem a székkel. -kínosan felnevetett.- Szóval mit mondasz? Randiznál velem ma? 
- Hát erre az ajánlatra nem tudnék nemet mondani. -felkuncogtam.
- Szuper, egy óra is ott vagyok érted. 
- Délután megyünk? -besiettem a fürdőbe, azt sem tudtam hol kezdjem a készülődést. 
- Nem bírok ki nélküled egy percet sem, így minél előbb látni akarlak. -több se kellet, máris teljesen felébredtem és a ruhás szekrényemben kezdtem kotorászni.
- Rendben, anyám úgy is elment dolgozni, de az erkélyen mászok ki, nála van a kulcsom. 
- Akkor ott, édes Júliám. -küldött egy cuppanós puszit majd letette. Gongosan visszadugtam a telefonomat a fiókba, úgy ahogy találtam, majd visszasiettem a szobámba. Ágyamra dobtam a törölközött és a ruhás szekrényemből előkotortam egy félig gyűrőt mintás ruhát, meg a kedvenc sárga blézeremet. Bosszúsan kifújtam a levegőt, mikor megláttam, milyen nagyon is gyűrött a ruhám. Bedugtam a vasaló zsinórját a konnektorba, hogy felmelegedjen amíg a fürdőben próbálok elfogadhatott varázsolni magamból. Nagyon kevés sminket tettem fel, csak szempillaspirált. Hajamat begöndörítettem, majd gyorsan kivasaltam a ruhámat, ami ettől sokkal csinosabbá vált. Az órára pillantottam, és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy még van negyed órám. Fújtam egy kicsit a parfümömből a nyakamra, s magamra kaptam a fekete szandálomat. Erkélyre sétáltam, megkapaszkodtam a vaskorlátban, ami a hasam közepéig ért és mélyen beszippantottam a friss, nyári levegőt. Szokatlanul meleg volt és a nap is rendesen égette a bőrömet. Egy pillanatra meg is feledkeztem róla, hogy London belvárosában vagyok, ahol általában esik az eső. Lábujjhegyre álltam, és áthajoltam a korlát fölött, hogy megtudjam nézni, mennyit is kell majd lemásznom megint. Hirtelen rám tört a tériszonyom, ami tegnap este valamiért nem jött elő. Idegesen beletúrtam a hajamba, majd végig néztem magamon. Nem csak a tériszony miatt nem mertem lemászni, féltetem a szoknyámat is, úgyhogy gyorsan bementem a házba és lesiettem a földszintre. A nappalink ablakai pont az utcára nyíltak, így ott könnyedén kitudtam mászni és szerencsére a pletykás szomszédok miatt sem kellet aggódnom, mert mind nyaraltak. Épp azon gondolkodtam, hol várjam meg Louist, mikor ismerős alakja tűnt fel pár méterre tőlem. A hátsó kertünk felé igyekezett nagy lépéssekkel, így csak kocogva tudtam utolérni. 
- Louis! -megálltam, és a térdemre támaszkodva lihegtem, mint egy kutya. Rögtön felém kapta a fejét és amint felismert, egyből elindult visszafelé, hatalmas mosollyal az arcán. 
- Nem azt mondtad, hogy anyud bezárt? -hónom alá nyúlt, felegyenesített és szorosan magához ölelt.
- Igen, és a nappali egyik ablakán kellet kimásznom, nem volt kedvem szoknyában ügyeskedni a borostyánon. -felnevettem, ami inkább fuldoklásnak hallatszott. 
- De rossz kondiban vagy, ezen majd segítenünk kell.
- Általában jó vicceid vannak, viszont ez most kurva szar volt.
- Nem is viccnek szántam. -hátra lépett egyet és nagyokat pislogva nézett le rám.
- Kár. -felsóhajtottam.- És csókot már nem is kapok? -szempillát rebegtetve hozzápréselődtem.
- Megérdemled? -fél oldalas, csibész mosoly jelent meg az arcán, amit annyira imádtam.
- A legjobban. -lábujjhegyre álltam, de még így sem értem el a száját a számmal. 
- Akkor ez esetben.. -lehajolt és mohó számra nyomta a sajátját. Percekig csókolóztunk az elhagyatott utcán, egymás karjaiban. Karjával átkarolta a derekamat, majd felemelt, így egy vonalba került a szánk. Belekapaszkodtam rövid ujjú pólójába s épp azon gondolkodtam, milyen izmos -amit eddig észre sem vettem-, amikor egy rövid puszi kíséretében megszakította romantikus csókcsatánkat. Csalódottan felnyögtem, majd finom lerakott a földre. 
- Olyan gonosz vagy. -kidugtam rá a nyelvemet, ő meg gyorsan végig simított rajta. 
- Menjünk. -rám kacsintott, s a kezét nyújtotta felém.
- Hova? -összekulcsoltam az ujjainkat.
- Még nem tudom, gondoltam együtt majd kitaláljuk. -tanácstalanul megvakarta a szabad kezével tarkóját, majd elindult, ismét nagy léptekkel, de mikor észrevette, hogy nem bírom a tempót, lelassított. Kéz a kézben sétáltunk, s láthatóan csak engem zavart, hogy Louison nem volt semmi ami eltakarta volna ismerté vállt arcát. Aggódtam, és minden lány hangra összerezzentem, semmi kedvem nem volt a sikoltozó lányok megrohanásához, miközben próbálnak engem is fellökve, minél közelebb kerülni a barátomhoz. 
- Nem is félsz, hogy észre vesznek a rajongók? 
- Ja hát azt hittem, már felvállaljuk a kapcsolatunkat. - felhúzta a tőlem elcsórt napszemüveget és mivel egy kapucnis pulcsihoz túl meleg lett volna, így egy sapkát rakott a fejére.- De megértem, ha nem állsz még készen rá, nem lehet ez könnyű neked. 
- Készen állok én rá, csak még korainak tartom azért, hogy az egész világ megtudja. -kínosan felnevettem és a témát is ennyiben hagytuk. Csendben sétáltunk egymás mellett, fel sem tűnt, hogy milyen messzire is kerültünk a belvárostól. Lelkiismeret furdalásom volt, nem akartam megbántani Lout, de szemmel láthatóan nagyon is sikerült. Általában be sem fogta a száját, most meg még a nagyon távoli autók motorjának a hangját is hallottam. Egy szót sem szólt hozzám, és én sem tudtam mit mondhatnék neki, hogy javítsak a helyzeten. A karórámra pillantottam, s ijedten néztem a másodperc mutató mozgását. Hazakellet mennem, ha nem akartam lebukni, viszont Louist sem akartam még jobban megbántani azzal, hogy ilyen hamar hazaindulok, így is alig láttuk egymást. 
- Menned kell? -nem nézett rám, de a hangjában érezhető volt a csalódottság, amitől összeszorult a gyomrom. Bólintottam egyet, majd rájöttem, hogy ezt nem láthatta, mert direkt az ellenkező irányba bámult, így egy halk igennel válaszoltam.- Nem baj, nekem is indulnom kell, próbánk lesz. -felém fordult végre és egy halvány mosollyal az arcán, megfordultunk majd elindultunk vissza a belváros felé. Megint nem szóltunk semmit, én a lábam elé néztem, hogy orra ne esek, míg Lou a felhőket tanulmányozta. Visszafelé vezető út gyorsabban eltelt, és a lábam sem fájt annyira, mint azt hittem, mikor megálltunk a bejárati ajtónknál. 
- Most haragszol rám? -felsóhajtottam és a mellkasának döntöttem a fejemet.
- Dehogy is.  Hogy gondolhatsz ilyenre? -állam alá nyúlt és felemelte a fejemet, majd egy puszit nyomott a homlokomra.- Csak már nem szeretnék titkolózni senki előtt.
- És ha így a legjobb? Hogy nem tudja senki a fiúkon kívül? -tenyerem közé fogtam az arcát.- Nem akarom, hogy leégj miattam, mert lássuk be, nem vagyok egy modell, és a legbalszerencsésebbek közül való vagyok. 
- De bolond vagy. -felnevetett és lágyan megcsókolt.- Nekem így vagy tökéletes, mások véleményét meg pont leszarom. 
- Szeretlek! -magam is meglepődtem, milyen egyszerűen és gyorsan kicsúszott a számon. De nem bántam meg, ez volt a megfelelő pillanat ehhez a rövid, de tömör mondathoz. Újra és újra kiakartam mondani, de féltem, hogy akkor elrontom a pillanat varázsát.
- Én is Téged! -szorosan magához ölelt, s a hátamat kezdte finoman cirógatni. 
- Mennem kell. -szomorúan lebiggyesztettem az ajkamat.- Már most hiányzol. -kibújtam az öleléséből egy búcsú csók kíséretében. Belöktem a nappali ablakot, amit direkt nyitva hagytam, annak a reményében, hogy senki nem fedezi fel, hogy nyitva van, és nem rabolnak ki minket. Már épp sikerült teljesen bemásznom a meleg szobába, amikor Lou utánam szólt.
- Holnap mutass be anyukádnak! -visszanéztem távolodó alakjára, és úgy lefagytam, hogy válaszolni is elfelejtettem. Annyira elkalandozott a gondolatom ennek a pár szó elemzésében, hogy megbotlott a lábam és a földre puffantam. Nagyon beparáztam, s reménykedtem benne, hogy csak viccnek szánta az egészet, de ismertem már a viccelődő hanghordozását. Gyorsan levettem a cipőmet és átcseréltem a ruhámat egy kényelmes otthonira, mikor a bejárati ajtó nyitódott. Anyám ért haza, és itt volt a lehetőség, hogy beszéljek vele a barátom bemutatásáról. Szerencsémre újságokat nem olvasott és tv-t sem nagyon nézett, így nem tudhatta, ki az a Louis Tomlinson. Fogalmam sem volt, hogy reagálna, ha megtudná, hogy egy hírességgel randizgatok. 
- Anya! Beszélhetnénk? -lebaktattam a konyhába, mert hazaérkezés után mindig ott ütötte el az időt. 

24. fejezet

10 Tetszik/Nem tetszek után jön csak a következő rész. :)

Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan az illata. Ugyanúgy érzel. Rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te magad vagy.
- Anya? Apa? -földbegyökerezett a lábam. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Tudtam eddig is, hogy a szerencse sose áll az én oldalamra, de ez most nagyon igazságtalan volt. Magam mellé raktam a gurulós bőröndömet, és rátámaszkodtam. Ide oda járattam a tekintettemet a két szülöm között. Agyam hirtelen magyarázatok után kezdett kutatni, de semmi hihető nem jutott eszembe. Ha pár napról lett volna szó, mondhattam volna, hogy Tessánál voltam, de egy hetet esélyem sem volt kimagyarázni. Anyám közelebb lépett pár lépéssel, majd apám is feltápászkodott a kanapéról és csípőre tett kezekkel méregettek.
- Kis asszony, milyen volt apádnál? -gúnyosan elmosolyodott, és a mellette álló férfira nézett.- Oh, várj. Hiszen nem rég jött el hozzám apád azzal, hogy szeretne elvinni magához, mert hiányzol a leltárból. Most akkor ez hogy is van? -össze húzta szépen szedett szemöldökeit, s dühösen pásztázott. Kétségbeesetten apám felé néztem, aki bocsánatkérően vállat vont.- Szóval, hol voltál?
- Tessá.. -haraptam el a mondat végét, mert átfutott az agyamon, hogy lehet felhívta már a barátnőm szüleit, így dupla bukta lenne.
- Tessánál? És a szekrényben bujkáltatok, mert a szülei szerint ő meg te apádnál voltatok. -még közelebb jött, már csak pár méterre állt tőlem.
- Úgy értem, Tessával. -rettenetesen izzadni kezdett a kezem, és a homlokomról is folyt a víz. Tényleg megváltoztam. Sose hazudtam még ekkorákat.
- Na és hol, ha szabad megtudnom? -olyan szinten közel jött, hogy már az aurámban éreztem.
- Egyik barátnőnk nyaralójában. -átakartam gondolni a választ, de csak úgy kicsúszott belőlem a hazugság.
- Melyiknél? -kiáltott rám olyan hangosan, hogy még apám is összerezzent.
- Nem gondolod, hogy elárulom. Nem fogom bajba keverni. -szívem egyre gyorsabban dobogott, kezemet ökölbe szorítottam.
- Na ide figyelj, velem ezt nem csinálod. -még hangosabb lett, és már lendítette is a kezét, hogy egy jókora pofont lekeverhessen, mikor az eddig csöndben figyelő apám végre megmozdult, majd megragadta anyám csuklóját.
- Nem ez a megoldás. -mormogta a jellegzetes mély hangján és egyenesen a szemembe nézett.- Menj a szobádba, mi majd megbeszéljük a többit. -rám kacsintott, nekem meg nem is kellet több, már ott sem voltam. Menet közben hátrapillantottam és anyám fagyos tekintetével találkoztam. Kirázott a hideg majd sietősebbre fogtam a lépteimet. Ledobtam magamat az ágyamra, legszívesebben tomboltam és sírtam volna egyszerre, de előbb beszélnem kellet a legjobb barátnőmmel. Sietősen bepötyögtem a számát a vezetékes telefonba, s hallgattam hányszor csörög ki, remélve, hogy nem vonták el a telefonhasználattól.
- Halló? -szólt bele végre Tessa, a helyzethez oda nem illő vidámsággal.
- Tes? Te vagy az? -ránéztem a hívott számra, hogy biztos őt hívtam-e.
- Ki más, te butus? -felnevetett egy kis fáradsággal a hangjában.- Nagyon lecsesztek? Mit mondtál? Mert én még nem mondtam semmit, de lassan kellene majd.
- Hogy egyik barátnőnknél voltunk. -felsóhajtottam.- A fiúkról egy szót sem!
- Nem vagyok hülye, viszont beszélned kéne Louissal. -mondta sokat sejtetően.
- Miről? -elnyúltam az ágyon, közben ujjam köré csavargattam a telefon zsinórját.
- Majd megtudod, de most le kell tennem. -hadarta el a lehető leggyorsabban.- Később találkozunk. -és már  le is rakta. Megszeppenve feküdtem tovább az ágyon, agyam azon gondolkodott, mire érthette, hogy 'később találkozunk'. Félni kezdtem, mert általában ilyenkor vitt mindig bele a rosszba. Amíg nem ismertem meg, nagyon visszahúzódó voltam és félénk, de aztán találkoztunk és minden megváltozott. Felültem az ágyamban, ölembe kaptam a laptopomat és amíg az betöltött, beütöttem Louis számát is a telefonba. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy abba maradjanak a kicsöngések, s végre felvegye, de csak az üzenetrögzítő kapcsolt be. Épp akkor kopogtak az ajtómon, mikor lecsaptam csalódottan a telefont.
- Rebeca? Bejövők! -ütötte meg a fülemet anyám rekedtes hangja.
- Gyere. -válaszoltam kedvtelenül és igyekeztem felkészülni a legrosszabbra.
- Na idefigyelj, nincs bocsánat arra amit tettél. -előbb jött a kioktatás, mint anyám alakja, ahogy lassan kinyitotta az ajtót és a szobám közepére csoszog.- Legalább két hét szobafogság, nincsenek barátok, se tv, se telefon. Értve vagyok? Tudod te kiből csinálj sült majmot. -azzal a telefonomat és a tv zsinórját zsebre vágta.
- De.. én.. -szája elé tette mutató ujját.
- Csend legyen! Nem érdekelnek a magyarázataid. Ebből majd tanulsz. -aztán el is tűnt  a szobámból hatalmas léptekkel haladva. Tekintettem a laptopra szegeztem és hálát adtam, amiért ezt nem vette el. Bepánikoltam, fogalmam sem volt, hogy fogok így beszélni Louissal. Épp a neten kezdtem böngészni a fiúk után, amikor megszólalt pár telefoncsörgés. Ijedten közelebb húztam magamhoz a gépemet, s a szobámat kezdtem pásztázni. Túl sok olyan horror filmet láttam, amiben előbb megcsörren a telefon, aztán gyanús körülmények között meghalnak az emberek. De most nem erről volt szó, egyszerűen csak a skype-on küldtek telefonhívás felkérést. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és mikor láttam ki hív, villámgyorsan rámentem az "Elfogadom" gombra.
- Na végre. Azt hittem sose veszed már fel. -a hanghoz kép is járt, és mikor megpillantottam helyes arcát, kócos barna haját és zöld szempárját, minden rosszkedv elszállt belőlem.
- Bocsi. A frászt hoztad rám. -letettem az ágyamra a gépet, majd elfeküdtem újra.
- Jó, végül is megszokhattam volna, hogy neked kell legalább egy óra, mire felveszed. -felnevetett, és én sem bírtam ki a piszkálódását egy vigyor nélkül.
- Nem rég hívtalak, akkor ki volt az aki egyáltalán nem vette fel?
- Elhagytam a telefonomat. -félrehúzta a száját.- Vagy valamelyik fiú eldugta. -állát kezdte simogatni, mint ha nagyon gondolkodna ezen a lehetőségen.
- Szerintem tévedsz. -közelebb másztam a géphez, hogy én is látszódjak a képernyőn, ne csak a sötét szobám, amit a laptop fénye világított be.- Csak nem voltak olyan pimaszok, hogy elrejtsék.
 - Egyszer azt hittem, hogy tévedtem..de tévedtem. -melle alatt összefonta a karjait, és hátradőlt a székén, lábait az asztalra téve.- Ha itt bármi eltűnik, azért mindig a fiúk a hibásak.
- Vagy te. -tettem hozzá, mire mosolyogva bólintott egyet.
- Na és mi volt anyudékkal? Tessa mesélte, hogy lebuktatok. -szomorúan felsóhajtott.
- Két hét szobafogság. -a hatás kedvéért nagy szünetet tartottam, és csak aztán folytattam.- Tv és telefon nélkül.
- Jaj. -megcsóválta a fejét.- Tes mondott valamit?
- Hogy hívjalak fel. -felvontam egyik szemöldökömet.- Gyanúsak vagytok. Miről maradtam le?
- Fél óra múlva ott vagyunk érted. Hozz fürdőrucit. -puszit küldött a levegőben, majd felpattant a székről.- Most megyek. -és ki is nyomta a beszélgetést. Megszeppenve pislogtam magam elé. Nagyon zavart, hogy mindenki tudott mindenről, csak nekem felejtettek el szólni állandóan.
- Hogy értette, hogy fürdőruci? Meg hogy értette, hogy értem jönnek? -közben bevillant amit a legjobb barátnőm mondott, azzal kapcsolatban, hogy hamarosan találkozunk.- Ojaj, ne! -fejemhez kaptam, mert elfelejtettem mondani neki, hogy a szobafogságom mától kezdődött és anyám elég fagyos hangulatban van. Órámra lestem, hogy az a fél óra mikor telik le. Zavartan a szekrényemhez léptem, majd kihalászva onnan az itthon felejtett kedvenc bikinimet, magamra kaptam azt. Valahol nagyon mélyen reménykedtem benne, hogy nem jönnek potyára ide, és még ma kienged anyám. Mikor ráhúztam a fürdőruhára a rövidnadrágomat és egy bő szürke pólót, kikukucskáltam a folyósora. Néma csend volt, ebből gondoltam, hogy anyám már le is feküdt aludni, szóval már tudtam, hogy ha jönnek, akkor is hiába, mert ha felkeltem szülőanyámat, mérgesebb lesz, mint amilyen én szoktam lenni, ha felkeltenek. Visszafeküdtem a puha ágyamra és becsuktam a szemem. Nem tudom meddig feküdhettem így, talán még el is aludtam, de az ablaküvegem kocogtatása felriasztott. Eltámolyogtam az ablakig, mire egy kavics zuhatag koppant az üvegen. Szélesre tártam és az erkélyre sétáltam.
- Hahó. Van ott valaki? -kérdeztem félhangosan, közben a sötétséget tanulmányoztam.
- Igen. Itt lent. -az ismerős hangok felé kaptam a fejemet, és mind az öt fiú ott volt, Danielle és Tessa társaságában.
- Hát ti? -meglepettségemet nem tudtam leplezni, leesett állal néztem le rájuk.
- Jöttünk, hogy kiszöktessünk. -felelte Zayn vidáman.- Csak mássz le.
- De csitt, mi fény nyilall az ablakon? Ez itt Kelet és Júlia a Napja! -lépett előre Louis, kezét kitárva.- Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén, hogy az arcához érjek!
- Jaj nekem. -felnevettem.
- Jaj nekünk. -felelte Niall, majd leült a földre és unottan nézte Louis színészkedését.
- Na elég a szavalásból, iparkodjunk mielőtt felverjük a szomszédokat is. -sürgetően végig nézett mindenkin Liam. 
- És mégis hogyan másszak le? -megforgattam a szememet, de ezt ők valószínűleg nem látták. 
- Ott a borostyán. -mutatott a szinte egész házfal oldalát beborító növényre Harry.- Szerintem elfog bírni, mert jó vastag. 
- Ha nem, majd elkaplak. -még szélesebbre tárta a karját Lou.
- Menni fog, nyugi. -belekapaszkodtam a növénybe és nehézkesen, de sikerült lemásznom.- Tényleg elbírt. 
- Nem megmondtam?! -szélesen rám vigyorgott a göndörke, majd összepacsiztunk. Futólépésben elindultunk az utca felé, átugorva a bokrokat és kikerülve a virágos kert büszkeségeit. 
- És hova megyünk? -bevágódott mindenki egy mini buszba, de kicsit tétováztam mielőtt beszálltam volna én is. 
- Medencézni. -húzott be maga mellé Louis, és már indultunk is.
- Hozzátok? -kérdeztem Harrytől, mert ő ült a vezetőülésben.
- Hát.. -összenézett a többi fiúval.- Majd megtudod. -felsóhajtottam. Utáltam, hogy ha titkolóznak előttem, és ami még idegesítőbb volt, hogy tényleg mindenki tudta rajtam kívül, hogy hova megyünk. Pár perc autókázás után a városban, megálltunk egy hatalmas épület előtt. Libasorban kiszálltunk, majd amíg a többiek az úszógumikat és egyéb vízi játékokat pakolták ki a kocsiból, addig az épületet nézegettem. Túl sötét volt, nem ismertem fel, ami nyugtalanítani kezdett. Hónunk alatt a cuccokkal az ajtóhoz sétáltunk. Liam egy kis szenvedés után, de sikeresen kinyitotta az üveg ajtót, és előre engedett minket. Beérve még sötétebb volt, mint oda kint és mikor Zayn végre megtalálta a lámpakapcsolót, akkor ismertem csak fel a helyet.
- Mit keresünk a város egyik uszodájában? -fordultam a vízbe ugrani készülő banda felé.- Betörtünk egy uszodába, ráadásul éjjel? 
- Ha már szobafogságban vagy, legalább használd ki. -nyújtotta felém a kezét Niall a vízből. Kicsit hezitáltam de végül lekaptam magamról a felesleges ruhákat és megragadva a kezét, becsobbantam én is a medencébe. Sajnálkozva kerestem Zaynt, hogy mit csinálhat a medence szélén, de végül ő sem maradt ki a buliból, magára kapott egy úszógumit és bent hülyéskedett velünk. Olyan két órát tölthettünk ott, amikor is jöttek a rendőrök,  és kénytelenek voltunk villámgyorsan elszaladni, ha csak az éjszaka többi részét nem akartuk egy cellában tölteni. Egészen a hazámig futottunk, ahol lihegve estünk egymásra. 
- Mi lesz a kocsival? -kérdezte Danielle két nagy levegő között.
- Majd reggel érte megyünk, ha csak nem foglalták le. -röhögött fel Niall.
- Gyalog menjünk haza. -karolt kedvesébe Liam.- Szerencsére mi se, és Tes se lakik messze. 
- Máskor is megszöktethettek minket. -borultam mindegyikük nyakába egyesével. Mikor eltűntek a látótávolságomból, visszamásztam a borostyánon az erkélyemre.- Még jó, hogy megtanultam kötelet mászni. -mondtam magamnak elismerően. Gyors lekaptam magamról a vizes ruhákat és a földre dobtam őket. Összekötöttem a vizes hajamat, majd beborultam az ágyamba és mély álomra hajtottam a fejemet. 

23. fejezet

10 Tetszik/ Nem tetszik után jön a következő rész. :)

Néha olyan gyorsan megváltozik az életünk, hogy a szívünk meg az agyunk nem tudja követni a történéseket. Tegnap még egy szerencsétlen, magányos lány voltam, aki teljesen össze volt zavarodva, ma meg már úgy keltem, mint a világ legszerencsésebb tinik egyike, aki már nem félt belevágni egy kapcsolatba. Magabiztosan dobott ki az ágy reggel nyolc körül. Rossz volt belegondolni, hogy az utolsó éjszakámat töltöttem a fenti ágyon. Kényelmes volt ott aludni, annak ellenére, hogy mikor mocorogtam, az egész ágy mozgolódott velem, ami azért kicsit ijesztő volt néha. A tériszonyomat is letudtam már győzni a végére. Szépen összehajtogattam a paplanomat, majd az ágy végébe raktam, mint ahogy a gyerek táborokban szokás indulás előtt. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, had aludhasson még Tessa, úgy is csak délutánra terveztük az indulást.
Gondoltam, adok egy reggeli puszit Lounak és meglessem miközben az igazak álmát alussza, de mikor benyitottam a szobába, nem láttam az ágyában. Tekintettem a szuszogó Harryre kúszott, aki az alsó ágyon feküdt. Számra kellet tapasztanom a kezemet, nehogy felnevessek a látványtól, amit közelebb lépkedve vettem észre. Miközben be és ki fújta a levegőt Hazza, egy nyálbuborék keletkezet a szájánál, amit nem bírtam megállni, kipukkasztottam. Szerencsére nem ébredt fel, gyorsan ki is hátráltam a szobából, s reménykedően a konyha felé vettem az irányt. Amint benyitottam a helyiségbe, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Louis a gáztűzhely fölé görnyedt, és nagyon tanulmányozott egy lábast. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, majd nekidőltem.
- Ilyen korán fent? -kérdeztem hangosan, hogy megtudjam ijeszteni, ami sikerült is, mert ugrott egy nagyot helyben.
- Megakartam lepni a hercegnőmet. -odajött hozzám, százwattos mosollyal az arcán, én meg egyből elpirultam.
- Lepd meg egy csókkal! -azt akartam, hogy olyan erősen csókoljon meg, hogy eltűnjek. Megreccsent az ajtó, ahogy nekitámaszkodott, a két tenyerével a fejem mellett és a számra szorította az ajkait. Forrón visszacsókoltam, nyelvem a fogaihoz ért, de a kezem még mindig a hátam mögött volt. Minden porcikám elektromosan zúgott és hozzá akart simulni. Louis egyre hevesebben csókolt, forró volt a lélegzete a számban. Nyaka köré fontam a karjaimat, ő meg a derekamra csúsztatta a tenyerét. 
- Azt hittem, már sosem kelsz fel. -belemosolygott a csókunkba, majd elhúzódott tőlem és visszament a gáztűzhelyhez. Követtem az útját.
- Furcsállóm is, hogy te előbb fent vagy mint én. -felültem a pultra és rámosolyogtam.
- Én nem mászkálnék így. -végig nézett rajtam csibész mosollyal az arcán.- Tudod, öt fiú is tartózkodik ebben a házban. 
- Máskor is voltam már rövid gatyában. -megforgattam a szememet, majd én is végig néztem magamon. Éjszaka meglehetősen meleg volt, ezért nem a térdig érő pizsi gatyámban aludtam, hanem egy feszülős rövidben.
- De azok nem ilyen szabásúak voltak. -finoman ráütött a csupasz combomra, mire felnyekkentem. 
- Mi jót csinálsz? -beleszimatoltam a levegőbe, majd a lábasba lestem.- Jó illata van.
- Répafőzelék. -mondta büszke arckifejezéssel és belemártotta a merőkanalat.- Megkóstolod? 
- Persze. -megfújta, majd a tágra nyílt számba rakta a kanalat.
- Na? -csillogó szemekkel bámult rám.
- Jobb az íze, mint a kinézete. -rámosolyogtam, majd az ajtó fölött levő faliórára pillantottam.- De még messze van az ebéd idő.
- Tudom. Ez a reggelim lesz. -felnevetett, és egy kis tálba mert magának belőle.- Hagyok a többieknek is, hátha kérnek belőle.
- Mert biztos fognak. -mondtam cinikusan, miközben a szememet forgattam ismét. 
- Te nem eszel? -bökött a kanalával a trutyis főzelék felé.
- Nem, inkább olyant eszek ami biztos, hogy lebomlik és gusztusosabban néz ki. -leugrottam a pultról s a felső szekrényekben kezdtem kotorászni.
- Te tudod. -vállat vont, majd az asztalhoz sétált és elfoglalta a szokásos helyét. Miután megtaláltam amit kerestem, én is csatlakoztam hozzá. Felraktam a lábaimat Lou ölébe, akit ez cseppet sem zavart. Hirtelen rám tört az érzelmeskedés.
- Mit éreztél mikor először megláttál? -felém kapta a fejét, s a tekintetében a döbbenet mutatkozott. Percekig nem szólalt meg, csak csendben figyeltük egymást, majd végre szóra nyitotta a száját.

- Soha nem felejtem, mit éreztem akkor. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad az emlékezetemben. -rátámaszkodott a lábamra, úgy hajolt közel az arcomhoz, hogy egy szerelmes csókot adjon.- És te mit gondoltál rólam mikor először megláttál?
- Hogy létezik még nálam is szerencsétlenebb egyed. -felnevettem.- Szépen fejbe vertél az ajtóval.
- Az Harry volt, és szerintem azt gondoltad, hogy ennél a jóképű gyereknél helyesebbet sose láttál, és első látásra belém zúgtál. -büszkén kihúzta magát.
- Szerénységed határtalan. -felsóhajtottam.
- Lennék én szerény, de nincs mire. -vigyorogva vállat vont, mire játékosan a vállába boxoltam. 
- Inkább egyél. -nevetve megcsóváltam a fejemet, majd néztem ahogy visszahajol a -gusztustalan, de annál finomabb- kajájához, és halkan csámcsogni kezd. Egész reggelt a konyhában töltöttük és élveztük, hogy kettesben lehettünk, de késő délelőttre már mindenki talpon volt, s minket szórakoztatott a konyhában. 
- Nem akarok még elmenni. -szomorúan felsóhajtott Niall, miközben a hűtőben kotorászott.- Olyan jól elvoltunk, kár, hogy nem maradhatunk.
- Bizony, én is tudtam volna még maradni. -csatlakozott a sóhajtozáshoz Zayn is.
- Fel a fejjel, majd jövőnk máskor is. -átkarolta Liam Zayn vállát, biztató mosollyal az arcán. 
- Még ezen a nyáron? -bújt elő Niall, kezében parizerrel és egy nagy darab sajttal. 

- Persze. -válaszolt Danielle rögtön, majd a szőkeség mellé sétált,  hogy segíteni tudjon a szendvics készítésben. Megvártuk amíg Niall az összes kaját feleszi ami a hűtőben és a szekrényekben voltak, véletlenül se hagyjunk itt semmi romlandó kaját. Később lementünk nosztalgiából a partra egy utolsó fürdéshez, de nekem nem volt kedvem átöltözni fürdőruhába, ezért a parton lófráltam egy magamban.
- Rebeca. -kiáltotta valaki nem messze tőlem, és automatikusan a hang irányába kaptam a fejemet. Louis futott felém, kitárt karokkal. Én is elindultam felé futva, majd a karjaiba ugrottam és körbe-körbe forgott velem. Mikor letett a biztos talajra, kicsit meginogtam, ezért gyorsan átkarolta a csípőmet.
- Te mért nem vagy a vízben a többiekkel? -mellkasára döntöttem a fejemet, és mélyen belélegeztem a jellegzetes jó illatát.
- Nélküled nem akartam bemenni. -apró puszit nyomott a fejem búbjára. Elhúzódtam tőle, de csak hogy a szemébe tudjak nézni, és rámosolyogni. Lábujjhegyre álltam, s rövid csókot adtam a szájára, majd leültünk mindketten a homokba, egymáshoz bújva.
- Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? -a hajamba fúrta a fejét, így alig értettem a kérdését.
- Heh? -kérdeztem vissza, teljesen kulturáltan.
- Mindjárt nagy leszel. Szóval mi szeretnél lenni?
- Az a lány, akire mindig gondolsz. A lány, akit félsz elveszíteni, és ha úgy adódik, akkor harcolsz érte. A lány, aki nélkül nem tudsz élni. -feleltem egyszerűen, bár tudtam, hogy nem ilyen választ várt.
- Tudod, hogy érzem most magam? Mint egy ajándékát megtaláló kisgyerek, aki ég és föld között lebeg. -combján pihenő kezemre tette a tenyerét, majd összekulcsolódtak az ujjaink. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy szeretem. Úgy éreztem, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban. Mintha már nem is az én részem lett volna, hanem már az öve. Kellemes melegséggel töltött el ez az érzés, s már épp készültem bevallani neki is, nem csak magamnak, amikor hangos kiabálás törte meg a varázst. Tessa integetett nagyban nekünk messziről, közben a nevünket kiabálta.
- Mit akarhat? -néztem tanácstalanul Loura.

- Gondolom, hogy menjünk csomagolni, lassan indulunk haza. -feltápászkodtunk és kézen fogva elindultunk vissza a házba. Bántott a tudat, hogy elmulasztottam a remek alkalmat bevallani neki az érzéseimet, s nem gondoltam, hogy mostanában megint lesz egy ilyen tökéletes hely és pillanat erre. Így is alig lesz időnk majd egymásra, amire még nem készültem fel. Nem akartam még visszacsöppenni a hétköznapokba.  

- Kicsit olyan volt itt lenni, mintha valami fekete-fehér néma filmben lettünk volna, holnaptól meg már egy színes, 3D mozifilmben leszünk. -felnevetett, és a tekintettem a kézfejünkre kúszott. 

- Most mondjuk meg a többieknek? -félelem hasított belém. Féltem, hogy mi lesz ha a többiek nem fogadják el a kapcsolatunkat és megutálnak minket. 

- Igen, szerintem készen állunk rá. -rám kacsintott, majd beléptünk a nappaliba, ahol szokás szerint ott gyülekezett mindenki. Szinte ránk se hederítettek, de mikor Tessa meglátta az összefonódott ujjainkat, felsikított egyet, amire persze mindenki ránk szegezte a tekintetét.

- Ti jártok? -kérdezte két sikítás között a legjobb barátnőm, majd elkezdte körbe ugrálni a kanapét, amit jó jelnek vettem. Félénken bólintottam egyet. 

- Gratulálunk. -jött oda hozzánk Liam, és mindkettőnket szorosan megölelt. Utána sorban megölelt a többi fiú is, őszinte mosollyal az arcukon. Hatalmas kő esett le a szívemről, főleg azután, mikor Harry is gratulált mindkettőnknek. 
- Na de most már el kéne kezdenünk összepakolni. -vette fel a szigorú arcát Tessa, majd addig ütögetett mindenkit egy díszpárnával, amíg nem a szobánkban tartózkodtunk. Két óránk volt elkészülni, taxit hívni és egy óránk, hogy kiérjünk a repülőtérre. Gondosan kipakoltam az összehajtogatott ruháimat az asztalra, kivéve egy ruha szettet, amiben lenni akartam hazafelé menet. Kinyitottam a bőröndömet, majd Tessa felé fordultam.
- Mondtam, hogy nem kell ennyi ruha. -morogtam az orrom alatt.- A felét nem is használtam.
- Fő az elővigyázatosság. -felegyenesedett a ruha hajtogatásból, és felém fordult.- Most tegyük fel, hogy lezuhan a repülőgépünk és egy lakatlan szigeten kötünk ki, aztán kitudja meddig ott kell lennünk. Talán egy egész hónapot, na és akkor muszáj azért a sok ruha.
- Erre nem is gondoltam. -megcsóváltam a fejemet, és nevetve visszafordultam a bőröndöm felé.
- Ha valaki azt mondja nekem egy hónappal ezelőtt, hogy a One Directionnel fogok nyaralni valami Franciai tengerparton, lepisiltem volna. 
- Lepisilted volna? Frappánsabb nem jutott eszedbe? -kitört belőlünk a röhögés.- Amúgy igazad van. Még mindig alig hiszem el én is.
- Főleg, hogy Louissal jársz. -mosolyogva visszafordult az ágya felé, hogy tovább hajtogassa a ruháit.
- Kicsit félek a következményektől. -az utolsó ruhadarabomat is begyömöszöltem a bőröndbe.
- Ez természetes. 
- De akkor is. -felsóhajtottam.- Oh, a fenébe. A fürdőben levő cuccaimról megfeledkeztem. -homlokomra csaptam, majd elindultam a fürdő felé. Több ruhámat találtam ott meg, mint a szekrényben. Fáradtan összeszedtem az összeset, és visszaindultam a nagy kupaccal a szobába. Tessa együtt érzően rám mosolygott, majd miután bepakolt a saját bőröndjébe, segített összehajtogatni a fürdőben talált ruhadarabjaimat. Sosem értettem, hogy mikor elindultam, pont belefértem a bőröndbe, de mikor indultam volna haza, hirtelen mintha megkétszereződött volna a cuccaim száma. Mindig ez volt velem, amit elkönyveltem az élet nagy kérdései egyikének. Azért nagy nehezen bepakoltunk, s kitettük az ajtó elé. 
- Gyors öltözz át, addig hívom a taxit, mert a többiek még mind tollászkodnak. -dühösen kifújta a levegőt, és kiviharzott a szobából. Magamra kaptam a kikészítettet szettet, és gondoltam benézek a többiekhez is. Mindenki készen volt már, kivéve Louis és Harryt. Félmeztelen szaladgáltak törölközővel a kezükben, és mindenki seggére rácsaptak. Tes megint elővette a szigorú fejét, majd rájuk förmedt, bár én még elnéztem volna ahogy játszanak. Meg is lett az eredménye, mert alig fél óra alatt már indulásra készen álltunk. Körbenéztem a barátaimon, s mindenki arcán a csalódottság és a szomorúság apró jeleit vettem észre. 
- Akkor induljunk. -felsóhajtottam, pont mikor duda szó hallatszott.- Itt vannak a taxik. -kiléptünk, magunk után kulcsra zárva a bejárati ajtót. Lassan, vánszorogva haladtunk a kocsik felé, lehajtott fejjel. Most még veszekedni is elfelejtettünk, hogy ki-kivel legyen egy kocsiban. A fiúk segítettek berakni a csomagtartóba a lányok bőröndjeit, majd a motorok beindítása után, el is indultunk a reptér felé. Louissal, Niallel és Harryvel ültem egy kocsiban, aminek nagyon örültem, mert egész úton szórakoztattak, így is feledtetni a rossz hangulatot. Háromnegyed óra alatt kiértünk a repülőtérre, ezért bőven volt időnk még egy szuvenír boltban ajándékokat venni egymásnak. Én karkötőket kaptam a fiúktól, mert gyűjtöttem őket. Hazafelé is magánrepülővel mentünk, ami azért volt jó, mert így senki nem szólt ránk a viselkedésünk miatt. Ledobtam magam az egyik fotelba és csendesen meredtem magam elé.
- Lányok, rossz hírem van, megint. -Louis hangjára felkaptam a fejem, s már kezdtem azon parázni, hogy mi van ha tényleg lefogunk zuhanni, és ezt akarja bejelenteni.- Valahonnan megtudták, hogy elutaztunk és most a London-Heathrow-i repülőtéren várnak minket. -végig engem nézett, míg ezt közölte velünk és tudtam is, hogy miért. 
- Még nem. -mondtam alig hallhatóan, de neki így is sikerült meghallani, és mosolyogva bólintott egyet. Az út további részében aludtam.
- Beca. -egy ismerős hang csapta meg a fülemet.- Megérkeztünk. -résnyire nyitottam a szememet, és Zayn arca tárult elém.
- Mindig téged bíznak meg az ébresztésemmel? -beleásítottam a képébe, mire vigyorogva megvonta a vállát. Kinyílt a repülő ajtaja, nagy levegőt vettem és követtem az előttem haladó Niallt. Lesétáltunk a lépcsőn, és földbegyökerezett a lábam. Azt hittem, hogy csak pár fotós és riporter lesz itt, de csalódnom kellet. Egy egész tömeg sikoltozó lány is csatlakozott hozzájuk. A fiúk nevét kiabálták, de ők ügyet sem vetettek erre. Zayn bátorítóan megsimogatta a hátamat, és a fejével a biztonsági őrök felé bökött. Hálát adtam magamnak, amiért nem egy laza rongyban akartam jönni, mint először terveztem. Végig haladtunk a kis folyóson, amit a tömeg között alakítottak ki, közben azt hittem, megsüketülök. Mikor beszálltunk végre egy mini buszba, ellazulhattam. 
- Atyaúristen. -mondtam erőtlenül, mert még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam. 
- Haza mész? Vagy jössz hozzánk? -fordult felém Harry a vezetőülésben. 
- Haza. -bocsánatkérően rámosolyogtam, majd bólintott egyet, behajtott az utcánkba, s leparkolt az ajtónk előtt. Mindenkitől elbúcsúztam és megköszöntem ezt a csodás hetet, majd beviharoztam a házba. Anyám csípőre tett kezekkel fogadott, és ahogy jobban benéztem a nappaliba, mellette állt apám is. Görcsbe rándult a gyomrom, tudtam, hogy most ugrik a majom a vízbe. 

22. fejezet

10 Tetszik/Nem tetszik után a következő rész. :)

*Rebeca szemszög*

- Na ne kímélj. -mondtam viccelődve Louisnak, miközben a sziklák felé sétáltunk.
- Legalább mutass némi kíváncsiságot. -felsóhajtott, majd várakozóan felém nézett.
- Jó jó. Oh, drága Louis. Mi az amit kérdezni szerettél volna? Az a komoly dolog kettőnkkel kapcsolatos? Most nagyon kíváncsivá tettél. -ugrálni kezdtem, közben tapsikoltam hatalmas vigyorral az arcomon.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik. -megpöckölte az orromat és abbahagytam az ugrálást, inkább tovább sétáltam a kis sziklák között.
- Na de most tényleg, miről szerettél volna beszélni? -lábam elé kezdtem bámulni, nem nagyon akartam elbotlani és így egy nagyot koppanni.
- Először is van egy rossz hírem. -megragadta a könyökömet, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat mikor a sziklákon átlépkedek.
- Elfogyott az összes répa? Niall felette a kaja készletünket? Elrabolták a sellők a fiúkat játék közben? -vigyorogva belemarkoltam a pólója végébe, így legalább nem egyedül estem volna el, ha ez megtörténik.
- Mi? Még az kéne. -megtorpant, megállítva engem is.- Holnap haza kell mennünk.
- Máris? Miért? Baj történt? -szomorúságot tudtam kiolvasni a tekintetéből.
- Lesz egy rádiós interjúnk holnap után, és mivel senki nem tudta hogy itt vagyunk, mentséget meg nem tudtunk kitalálni, hogy miért ne vállaljuk el, így muszáj volt. -hónom alá nyúlt az egyik kezével, másikkal meg a térdhajlatomhoz, s felemelt.- Biztonságosabb ha én viszlek, nagyon kis szerencsétlen vagy. -mondta kedvesen, de attól még tettetem a duzzogottat.
- Kár, még napozni sem volt időm. -Lou nyaka köré fontam a karjaimat.- És újra visszacsöppenünk a mozgalmas hétköznapokba. Illetve nektek mozgalmas, nekem unalmas.
- De azért megfogott kicsit a nap. -nevetve végig nézett a fél pucér testemen.
- Szóval akkor most jönnek megint a koncertek, dedikálások és interjúk? Nem lesz időnk egymásra. -felsóhajtottam, mert belegondolni is rossz volt, hogy nem láthatom a nap minden percében holnaputántól.
- Igen, de rád mindig szakítok majd időt, ebben biztos lehetsz. Ha kell, az éjszaka közepén megyek el hozzátok, csak hogy egy picit is láthassalak. -hozzádörgölte az orrát az enyémhez, én meg könnyedén elmosolyodtam.- Te meg kijössz majd az erkélyre és leengeded a hajadat, amin én felmászok hozzád.
- Addigra megnövesztem, vagy eldugok a szekrényemben egy összecsukható létrát. -megforgattam a szememet, majd szorosan hozzábújtam a mellkasához és hallgattam a szíve dobogását.- Amúgy te tudod hova megyünk?
- Nem. -vigyorogva lenézett rám.- De csak van erre felé valami romantikus hely.
- Szerintem itt minden hol csak szikla, homok és víz lesz, de ha jobban belegondolunk, ezek együtt is romantikusak. -körbemutattam a mutatóujjammal, Lou meg követte a tekintetével az ujjam mozgását.
- Lehet igazad van. -bólogatott beismerően.
- Biztos. -felvont szemöldökkel nyelvet öltöttem.- Szóval mi az a komoly kérdés? Ne húzd tovább az agyam.
- Előbb üljünk le. -kiértünk a sziklák közül és finoman lerakott a homokra. Valamiért a part ez a része sokkal érintetlenebbnek, szebbnek tűnt. Még a homoknak is sárgább volt a színe, amitől olyan érzésem támadt, mintha egy külön kis szigeten lennénk most, nagyon messze a többiektől. Megvártam még Lou leül, s közvetlenül mellé ültem, lábára helyezve a kezemet.
- Akkor belekezdek. -felsóhajtott majd mélyen a szemembe nézve, feltörtek belőle a szavak.- Biztos észre vetted már, hogy nagyon sokat jelentesz nekem és miután tegnap Harry mesélt nekem dolgokat a beszélgetésetekből, komoly lépésre szántam el magam. Tudom, azt mondtam, hogy nem akarok elsiettetni semmit, de egyszerűen ezzel nem bírok várni. Szükségem van rád, és ha még nemet is mondasz, muszáj feltennem neked a barátságunkon túllépő kérdést. -köröket kezdett el a kézfejemre rajzolni az ujjával.- Most elég nagy lúzernek tűnhetek, hogy nem merem kinyögni, de ígérd meg, hogy őszinte lesz a válaszod, és egyből rávágod. -tekintette a távolba meredt, míg a válaszomra várt.
- Ígérem. -lélegzetvisszafojtva vártam mit szeretne kérdezni, de legbelül asszem már sejtettem, főleg mert a lányok tettek róla megjegyzést nem is olyan rég.
- Járnál velem? -ahogy ezt kiejtette, a szívem vadul dobogni kezdett a mellkasomban, mintha kiakarna ugrani. Nem gondoltam még bele, hogy mit csináljak, mikor ezt megkérdezi, így meredten ültem, még pislogni sem pislogtam. Lassan visszafordította a fejét felém, én meg hiába ígértem meg, hogy azonnal rávágom, előbb átkellet gondolnom. Semmi másra nem vágytam jobban, de nem voltam biztos magamban. Féltem, s úgy gondoltam, ezt neki is tudnia kell.
- Félek. -nyögtem ki erőtlenül és nagyon halkan.
- Mitől? -kérdezte az arcomat fürkészve, némi aggódással a hangjában.

- Sőt, rohadtul félek. Olyan vagyok, aki ha közel kerül valakihez, azt eltaszítja, mert félek szeretni. -lehajtottam a fejemet, nagyon szégyelltem magamat.

- Én is félek. Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt vagy elragad tőlem. Félek, hogy te abban hiszel, nem tehetsz boldoggá, én pedig abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. De együtt legyőzhetnénk a félelmeinket, együtt sikerülne. -fülem mögé tűrte egyik kosza hajtincsemet, majd az állam alá nyúlt s felemelte a fejemet így egyenesen a zöld szemeibe tudtam nézni.- Bíz bennem.
- Nagyon szeretnék járni önnel. -elmosolyodtam.
- Ezt örömmel hallom magácskától. -két tenyere közé vette az egyik kézfejemet és szájához emelve, apró puszit nyomott rá. Szélesen elmosolyodtam, ő pedig felujjongott és beleboxolt a levegőbe.


*Louis szemszög*

Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor egy számodra nagyon fontos embernek felcsillan a szeme és rád mosolyog, mert boldog, hogy veled lehet. És Rebecának kifejezetten csillogott, ami olyan boldogsággal töltötte el a szívemet, hogy legszívesebben elszálltam volna. Szorosan hozzám bújt, átkaroltam, miközben előre-hátra kezdtem kicsit dülöngélni. Szemét a tengerre szegezte, én pedig rá. El sem hittem, hogy most már nem Ő van meg Én, hanem Mi. Nem akartam elmondani neki, hogy mennyire félek Harry reakciójától. Ugyan, azt mondta nekem a folyosón, hogy nem zavarja a dolog, csak azt szeretné ha Beka boldog lenni, akkor is tudtam mit érez iránta, de azt is, hogy én mit érzek. Megígérte, hogy a barátságunk nem megy tönkre, amiben én is biztos voltam, annál sokkal erősebb volt a száll közöttünk. 
- Louis? -finoman megcsípte az arcomat Rebeca, mire értetlenül ránéztem.- Elbambultál, gondolom a kérdésemet akkor meg sem hallottad. -felkacagott, mit egy kisbaba, akit épp csikiznek. 
- Bocsáss meg. Megismételnéd? -kérdeztem, majd zavaromban lesütöttem a szemeimet.
- Azt kérdeztem, hogy a többieknek mondjuk el, hogy.. tudod. -ránéztem és nagyon meglepett, hogy nem tudja kimondani azt az egy szót a mondat végére, ami neki is feltűnt, így gyorsan hozzátette.- Hogy járunk.
- Elszeretnéd? -megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.
- Majd valamikor igen. -oldalra döntötte a fejét.
- Akkor holnap mondjuk el, de szerintem már mindenki sejti. -felnevettem, majd a mellkasomnak döntötte a fejét, s a haját kezdtem simogatni.
- Nem kéne visszamennünk hozzájuk? Gyanút fognak majd, hogy ilyen sokáig távol vagyunk, s ez az utolsó éjszakánk is. -szomorúan felsóhajtott.
- De, igazad van. -megvártam míg feláll, és én is feltápászkodtam.- Szerintem biztonságosabb ha úgy viszlek vissza, mint ahogy ide jutottunk. -oldalra döntötte a fejét, majd egy kört rajzolt a levegőben a mutatóujjával, jelezve, hogy forduljak meg.- Seggbe akarsz rúgni? -hátrasandítottam, de egyáltalán nem ez volt a terve, mögém állt és a hátamra ugrott. Megfogtam a lábait, ő meg a vállaimba kapaszkodott. Mikor visszaértünk a többiekhez, mind a napernyők alatt hűsöltek, pokrócokon fekve. 
- Ti hol voltatok? -lépett oda hozzám Niall, miután letettem Rebecát.
- Kagylókat gyűjtöttünk. -vállat vontam, majd elvettem a fiú kezében levő szendvicset és egy nagyot haraptam belőle. 
- Na. -durcásan kapkodott a még megmaradt szendvicse után, de mivel magasabb voltam, sehogy sem érte el az égbe emelt kajáját, hiába ugrált akár egy nikkelbolha. Végül feladta, s Tessához sietett, hogy kérjen még egyet. Tekintettemmel az újdonsült barátnőmet kerestem, végül meg is láttam. Zaynnel és Harryvel röhögcsélt az egyik kockás pokrócon ülve, miközben jégkrémet ettek. Nem akartam féltékenykedni, de nem bírtam ki, hogy ne menjek én is oda. 
- Min röhögcséltek? -leültem a homokba, mivel mellettük már nem volt hely a pokrócon. 
- Hogy két fülünk van, mégsem vagyunk szatyrok. -felelte vigyorogva Zayn, és egy pálcikás jégkrémet nyújtott felém, de megráztam a fejemet.- Soha többet nem fogsz fagyit enni a még megmaradt életedben, mert egyszer elment a  hangod? -kérdezte furcsállóan, én meg végiggondolva a dolgot, beláttam, hogy igaza van, ezért elvettem tőle az előbb nyújtott jégkrémet.
- Este nem tartunk valami bulit? -kérdezte Beca, mire mind felé kaptuk a fejünket, még Liam és Danielle is, akik eddig úgy néztek ki mint akik aludnának, de ezek szerint nem így volt.- Holnap úgy is elmegyünk, és ez egy ilyen búcsúbuli féleség lenne. -körbenézett, majd jelentőség teljesen rám.
- Én benne vagyok. -csúszott ki a számon, amire Becának egy köszönet mosoly volt a válassza. 
- Most majd nem iszunk sokat, és nem lép le senki. Tényleg nem iszunk sokat. -jelentette ki meggyőzően.
- Én is benne vagyok. -emelte a magasba a kezét Harry.- Pár kortyba nem hallunk bele. 
- Jó, legyen. -egyezett bele Tes, utána meg a többiek is. A délután maradék részében a vízben játszottunk sorversenyeket, kétfős csapatokban. Végül elérkezett az este, így mind a nappaliban gyűltünk össze megbeszélésre. Tessa beállt középre, mivel őt neveztük ki főnökasszonynak.
- Szóval, Liam és Danielle veszik meg a piát, mivel ők már át vannak öltözve, és biztos kiadják nekik. -összeütötte két tenyerét.- Mindenki elmegy lefürdeni és átöltözni. -egyenesen Rebeca felé nézett, aki erre elpirulva kiöltötte rá a nyelvét.- Nem kell kiöltözni, csak visszafogottan. Mindenki értette? Akkor hajrá. -és már el is tűnt a szobájában. Megvártam Becával, míg mindenki elvonul, hogy egy gyors csókot lehelhessünk egymás ajkaira, aztán mi is eltűntünk a saját szobánkba. Mire beértem, Harry már lefürdött, s épp a ruháját próbálta kiválasztani. Mikor meglátta, hogy ott állok mellette, vigyorogva felemelt egy kék és egy zöld pólót, hogy én válasszak, mert ő nem tud. A kékre böktem, az illet a kék dorkójához, majd el is tűntem a fürdőben. Mire kiértem teljesen felöltözve a nappaliba, már mind ott terpeszkedtek a kanapén. Befészkeltem magamat Niall és Liam közé, s már csak a két szobatársra vártunk. Pillanatok múlva meg is jelentek, és Beca leült mellém, én meg miután végig néztem rajta, füléhez hajoltam, s halkan suttogni kezdtem. 
- Nagyon aranyosan áll ez a ruha. -elhajoltam tőle, s újra végig néztem rajta. Megint egy virágmintás ruhát viselt, de ettől sokkal vidámabbnak tűnt a lány arca. Az este tényleg békésen telt, senki nem ivott annyit, hogy a lámpán lógva, Tarzannak képzelje magát, de azért meg volt a hangulat. Féltékenységen is túlléptem, egyáltalán nem zavart mikor Harry és Beca együtt táncoltak az egyik számunkra. Olyan hajnali három óra felé mindenki eltért nyugovóra, de addig nem tudtam aludni, míg nem kaptam egy 'jó éjt puszit', ezért áthívattam Rebecát, aki egy apró puszit nyomott az arcomra, majd rögtön álomba is zuhantam. 

21. fejezet

Bocsánat, hogy csak most hozom. :( 10 Tetszik/Nem tetszik után a következő rész. 

Nem bírtam megállni, a könnycsatornáimból előtörtek az első sós könnyek. Belemarkoltam Lou pólójába, miközben egyre jobban fúrtam magam hozzá. Védelmezően átölelt, és a hátamat kezdte simogatni, majd a fülemnek édesen csengő hangján, nyugtató szavakat dörmögött a fülembe. De nem bírtam abba hagyni a sírást. Megrémített a gondolat, hogy mindent el kell majd hagynom. Az emlékeimet, a barátaimat, egyszóval mind azt ami közel állt a szívemhez. Ott születtem, ott nőttem fel. Nem akartam elszakadni Londontól. Szeretem ott élni, és eddig azt hittem, anyám is.
- Minden rendben lesz. -mondta Louis olyan nyugodtan és őszintén, hogy már majdnem elhittem én is.
- Dehogy lesz. -felszipogtam, majd elhúzódott tőlem, és szemügyre vette az arcomat. Elképzeltem, mennyire szarul is nézhetek ki; tiszta pirosak voltak a szemeim, rászáradtak a könnyek az arcomra és annyira szorosan fúrtam a fejemet Lou nyakába, hogy az arcom is piros lehetett.
- Majd megoldjuk. -rám mosolygott.
- Hogyan? -kérdeztem elcsuklott hangon.
- Mindig kitalálok valamit. - letörölte a kibuggyanni készülő könnycseppjeimet.
- Viszont nem kell még hazamennem. -halványan rámosolyogtam.- Legalább egy jó dolgot is mondott ma.
- Akkor ezt a maradék két napot ki kell használnom. -homlokomnak döntötte a sajátját.
- Mire? -felvontam a szemöldököm.
- A meghódításodra. -apró puszit nyomott a számra, majd felnevettem.
- Csak ennyit kapok? -durcásan becsücsörítettem.
- Kérésed számomra parancs. -ő is becsücsörített és egy rövid, lágy csókot adott az ajkaimra.- Most érd be ennyivel.
- Miért? -elégedetten rávigyorogtam, és csak akkor tűnt fel, hogy már egyáltalán nincs rosszkedvem.- Szeretek melletted lenni, mert pillanatok alatt elszáll a rosszkedvem. -vallottam be neki meggondolás nélkül.
- Mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, bármit is sietettek, és örülök ha így érzel. -végig simított az arcomon. Úgy éreztem, hogy ha egy lépést előre lépek, beleszeretek, ha pedig egyet vissza, elromlik a barátságunk. Fogalmam sem volt mi tévő legyek. Ami a legjobban zavart, hogy mért csak most jöttem rá, hogy kell nekem, pedig végig itt volt az orrom előtt. Ha előbb rájövők erre, akkor nem hagyom Harrynek, hogy játszón velem. Ezek után nem tudtam a szemébe nézni. Tudtam, hogy el kell mondanom neki a dolgokat, hogy miket műveltem a barátjával, de nem tudtam hol kezdjem, nem voltam még felkészülve rá. Nem akartam máris elveszteni Lout, mikor még nem is volt az enyém. Halk kopogás hallatszott az ajtó mögül, majd közvetlen utána berontott Harry a szobába. Zavartan kapkodta a fejét Louis és köztem, majd tekintette megpihent az összekulcsolt kezünkön.
- Mi történt? -egyenesen rám nézett,  először nem is tudtam mire gondol.- Sírtál?
- Nem. -megráztam a fejem, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem.- Mit szeretnél? -kérdeztem egy kis éllel a hangomban.
- Lemegyünk a partra, mind, szóval muszáj jönnötök. Vízilabda mérkőzést játszunk. -a hóna alatt levő labdára mutatott, majd elkapta rólam zöld szemét.- Szóval?
- Mindjárt megyünk. -jelentette ki kedvtelenül Louis. Harry nekidőlt a falnak, összefonta a karjait a melle alatt és várakozóan felénk pillantott.
- Most gyertek.
- Jólvan. -felsóhajtottam, majd Loura pillantottam, aki bólintott egyet és el is tűnt a szobából.- Légyszíves kimennél? Átszeretnék öltözni. -rámosolyogtam a göndörkére, aki nem igazán akart tágítani.
- Beszélhetünk? -ellökte magát a faltól, s leült mellém az ágyra.
- Attól függ, miről? -kíváncsian végig néztem az arcán, amin a csalódottság apró jelei voltak észrevehetőek. Nem válaszolt, csak egyre közelebb hajolt, én meg kétségbeesetten kapaszkodtam a térdeimbe. Végül ajkaink összeértek, de nem viszonoztam a csókunkat. Elhajoltam tőle, tekintetében meg megjelent az értetlenség.
- Most mi a baj? -kérdezte megszeppenve.
- Harry! -felálltam, majd lenéztem rá.- Mit művelünk mi? Minek nézel te engem? Minek csókolgatsz folyton? Jó érzés játszani velem?
- Tessék? Ne tedd itt az álszentet. Élvezed, mi? Hogy két fiú is fut utánad. -ő is felállt, így egy vonalba került az arcunk.- Hogy megváltoztál hirtelen. Én már nem is vagyok elég jó? Most Louissal fogsz hancúrozni?
- Ő legalább megért, és nem csak azért van mellettem, hogy még egy strigulát tudjon húzni.
- Semmiben sincs igazad. Én nem játszottam veled. Emlékezz csak vissza az esti sétánkra a parton, őszintén tettem mindent. És komoly terveim voltak veled. -szinte kiabálni kezdett, s reméltem, hogy most egyik fiú se hallgatózik az ajtó mögül, mert rossz szokásuk volt ezt csinálni.
- Valóban? De nekem nem arra van szükségem, hogy néha leteperjük egymást, és csókolózunk. Nekem egy biztonságos társ kell, akiről tudom, hogy mindig mellettem van. Aki nem sieti el a dolgokat, akit érdekel, hogy mit érzek. És Louis ilyen.
- Én is tudok ilyen lenni.
- Lehet, de nem mindig. Nem akarok attól félni, mikor találsz jobb lányt nálam, mikor fogsz megunni, és akkor ott maradok összetörve. Van már tapasztalatom ilyen téren, és nem bírnék ki még egy ekkora csalódást.
- Miből gondolod, hogy Louisban nem fogsz csalódni? -csattan fel hirtelen.
- Nem gondolom, remélem. -a lepattant körömlakk nyomát kezdtem el bámulni a nagy lábujjamon.
- Hát higgy bennem is.
- Volt alkalmad elnyerni azt, de csak bizonytalanságot keltettél bennem.
- Ne, Rebeca. Azt hiszem, szeretlek. Érted? Sőt, tudom. Veled akarok lenni. -államnál fogva felemelte a fejemet.
- Harry. -előbújt egy könnycsepp, ami lassan folyt végig az arcomon, vizes csíkot húzva maga után.- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Alig ismerjük egymást.
- De, teljesen komolyan gondoltam. Lehet, hogy ha előbb vallom be, most nem Lou után vágyakoznál. -neki is könnyes lett a szeme, de gyorsan megtörölte, mielőtt kiszöknének onnan.
- Akkor sem változtatna semmin, ha nekem egyszerűen Louis kell. -felsóhajtottam.
- Tud, hogy akkor sem adom fel. Reménykedni fogok, hogy mégis engem választasz inkább. -két tenyere közé fogta az arcomat, és egyenesen a szemembe nézett.
- Mennem kell. -ott is hagytam. Bemenekültem a fürdőbe s magamra zártam. Nem bírtam tovább magamban tartani, patakozni kezdtek a könnyeim. Legszívesebben sikítottam volna, mert nekem ez már túl sok volt. Szörnyű embernek tartottam magamat.
- Nem is Harry játszott velem, hanem én velük. -motyogtam magam elé, fojtott hangon. Leroskadtam a hideg járókőre, s összekuporodva zokogni kezdtem. Szám elé tettem a tenyerem, nehogy kihallatszódjon a folyósora bármi is. A könnyek ellepték a szememet, nem láttam semmit tőlük. Nagyon szégyelltem magam és tudtam, hogy ezt nekem kell megoldanom, de úgy éreztem, ez egyedül nem megy. Ilyen esetben azonnal vagy Harryhez vagy Louishoz fordultam volna, viszont most ezt nem tehettem. Miután abbatudtam hagyni a sírást, feltápászkodtam és meggyőződve, hogy senki nincs a folyóson, elindultam a szobám felé, de valaki megragadta a vállamat, így megállítva.
- Beca, mért nem öltöztél még át? -hátra sandítottam, Niall állt ott két felfújható strandlabdával a kezében.
- Épp most készülök. -igyekeztem a legnormálisabb hangomon válaszolni neki.
- Akkor siess. -hátulról megölelt, és el is viharzott mellettem. Szobámba lépve, Louis alakját véltem felfedezni a lenti ágyon.
- Hol voltál? -szegezte nekem aggodalmas hangon.
- Friss levegőt szívtam. -szekrényemhez léptem, és mélyen elmerülve benne, kutatni kezdtem a ruháim között, csakhogy ne keljen ránéznem.
- A fürdőben? -kérdezte sokat sejtetően, mire megrántottam a vállamat.- Tényleg jobb ha átöltözöl, ha csak nem ruhában akarsz játszani a parton. -hátrafordultam, majd mutató ujjával a szekrény felé bökött.
- Nem kéne kint lenned a többiekkel? -előhalásztam a bikinimet, és ledobtam mellé az ágyra.
- Összefutottam Harryvel, és mesélt pár dolgot. -mosolyogva rám nézett, én meg pirosló arccal elkaptam a fejemet.
- Hurrá.-felnyögtem majd átszaladtam a szomszéd szobába átöltözni. Már mindenki a parton volt mikor kiértem. Fiúk térdig érő vízben labdáztak, míg a lányok a napernyők alatt beszélgettek. Csatlakoztam hát a csajos pletykálkodáshoz, de nem nagyon tudtam oda figyelni. Az agyam Louison kattogott.
- Rebeca? -hadonászott előttem Danielle, mire megráztam a fejemet, és bocsánatkérően rápillantottam.
- Min gondolkoztál ennyire? Csak nem Louison? -kérdezte Tessa vigyorogva.
- Mi? Nem. -vágtam rá azonnal, majd zavaromban felnevettem erőtlenül.
- Tudjuk ám mi van köztettek, meg Louis el is ejtett nekünk egy utalást. Szerintem megfogja kérdezni, hogy nem akarod-e komolyabb vizekre evezni a kapcsolatotokat. -összenézett a két lány, majd engem kezdtek el méregetni.
- Nagyon fontos nekem Lou, talán több mint barát, de nem tudom eldönteni, hogy legyen most tovább. -felsóhajtottam, mert muszáj volt valakinek, vagy valakiknek kiöntenem a szívem.- Meg nem tudom, hogy lenne-e értelme veszélyeztetnünk a barátságunkat.
- Mindenképp meg kéne próbálnotok, akkor is ha nincs értelme, hisz ilyenkor születnek az igaz szerelmek. -bólogatott Tessa önelégülten. 

- Mik ezek a bölcs szavak ma? Megsütőt a nap? -felnevettem, s velem együtt a két pletykacica is.

- Nincs kedved sétálni? -kérdezte valaki mögülem, mire megfordultam és Louissal találtam szembe magam. 

- Mióta állsz itt? -néztem végig rajta. Elképesztően szexi volt, ahogy a vízcseppek folytak le meztelen felsőtestén, s vizes haja össze kócolódótan tapadt a homlokára. 

- Most jöttem. -felvonta szemöldökét.- Szóval, sétálunk? Komoly kérdésem lenne. -félve a lányok felé pillantott, akik csak mosolyogni tudtak, mint a tejbe tök. Bólintottam, majd elindultunk a part egy elhagyatott zuga felé. 

20. fejezet

10 Tetszik/Nem tetszik után következő rész. :)

*Rebeca szemszög*

- Halló, anyu? -kérdeztem félénken a telefonba.
- Igen, szia egyetlenem. -felelte lágyan.- Hogy vagy? Mért nem vetted fel eddig? Eszel rendesen? 
- Apa elküldött boltba, és igen, rendesen eszek. Mért keresel? Baj van? -barátnőmre néztem, aki idegességében a kezét tördelte.
- Nincs baj, csak hiányzol és szeretnem ha már holnap hazajönnétek. -ahogy ezt kimondta, a vér is megfagyott bennem.
- De ezt a három napot már kibírod. -éreztem, hogy szédülni kezdek, muszáj volt leülnöm.
- Légszíves. -sokkal komolyabb hangnemre váltott.- Később még hívlak, hogy melyik busszal jöttök, addig is légy jó, szia kicsim. -nem is köszöntem el, egyszerűen csak kinyomtam.
- Mindig is ahhoz értett, hogy hogyan tegye tönkre az életemet. -Tessa felé fordultam, halál sápadt arccal.
- Mit akart? Maradhatunk, vagy haza kell mennünk? -idegesen föl s alá kezdett mászkálni.
- Hát tényleg minden hazugságra egyszer fény derül. -motyogtam magam elé bámulva, figyelmen kívül hagyva  Tes kérdéseit.
- Hahó. -megragadta a vállamat és finoman rázogatni kezdett.- Mit mondott?
- Holnap menjünk haza, mert elvileg hiányzom neki. -félre húztam a számat, biztos voltam benne, hogy nem ez az igazi oka.
- Ne. -lerogyott a földre, fejét a tenyereibe temetve.
- Majd megoldom. -megsimogattam a fejét, majd halk kopogás hallatszott az ajtón túlról.- Gyere.
- Fiúknak mondjuk el? -kérdezte meg még gyorsan Tessa, mire megráztam a fejem. Louis zöld szempárja bukkant elő az ajtó mögül, majd később a többi testrésze is.
- Valami baj van? -kérdezte az arcunkat fürkészve.
- Miből gondolod? -zavartan elkezdtem nevetgélni, és a barátnőm felé bökött.- Nincs semmi baj.
- Hát oké. -ide oda járatta a tekintetét köztem meg a barátnőm között.
- Nincs kedved sétálni menni? Jól esne most egy kis séta. -léptem közelebb Louis felé.
- Velem? -meglepetten magára mutatott.
- Tőled kérdeztem, nem? -csípőre tett kezekkel végig mértem.
- Akkor menjünk. -vigyorogva nyújtotta a karját, én meg készségesen belekaroltam.Mielőtt kiléptünk volna a szobából, Tes felé pillantottam, aki még mindig a földön kuporgott, és látszóan nagyon elmerült a gondolataiban. Lejelentkeztünk a többieknél, hogy ne keressenek minket egy darabig, majd lesétáltunk a partra.
- Amúgy hogy hogy sétálni szerettél volna? -kérdezte oldalra döntött fejjel, szája sarkában egy apró mosollyal.
- Visszajött a hangod. -amint kimondtam, rájöttem, hogy mennyire is hiányozott nekem, hogy beszélni hallhassam.
- Még csak most tűnt fel? -felnevetett, majd leültünk a homokba, nem messze a víztől.
- Jól van na. -villantottam neki egy nagy vigyort. Ezután nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak csendben néztük a víz hullámzását. Illetve Lou nézte csak azt, én őt néztem. Mindig olyan furcsa érzésem volt mellette. Nem tudnám körül írni mi ez az érzés, csak annyit tudtam, hogy ha ránéztem, bármilyen lehangolt voltam, a szám akarva, akaratlanul is mosolyra görbült.
- Szóval, mi volt a baj? -hangjából hallatszott az aggódás, de nem nézett rám. Felsóhajtottam. Tudtam, neki bármit elmondhatok, és magamban sem akartam tartani, előbb vagy utóbb úgy is megtudta volna.
- Anyám hívott. Tudod, azt mondtam neki, hogy apámnál leszek, mert azt hittem, úgy se fog keresni akkor, hisz nem is szokott. De ma felhívott, hogy menjek haza holnap, elvileg hiányzom neki. -felcsettegtem.- Viszont tudom, hogy ez nem így van. Sose szokott azért hívni, mert hiányzom neki. Valami tervezz, vagy beakar jelenteni, de én nem fogom hagyni, hogy ezért tönkre menjen a nyaralásunk. Az a valami tud várni. -lehajtottam a fejemet.- Nem tudom még, hogyan fogom meggyőzni.
- Ügyes vagy te, biztos sikerül rábeszélned, hogy várjon még a három nap leteltéig.
- És ha nem sikerül? -megint felsóhajtottam, majd ölelő karokat éreztem magam körül, ami nagy biztonság érzetet keltett bennem. Ránéztem, ő meg rám. Mostanában gyakran rajta felejtettem a szememet Louison, és egyre többet gondoltam rá. Kívántam a közelségét, szerettem volna minél közelebb kerülni hozzá. Rémülten éreztem azt, mennyire is vágytam rá.
- Rám bármikor számíthatsz. -puszit adott a homlokomra,  majd eleresztett. Amikor átölelt arra a pár pillanatra, megállt bennem a szívem, csak a pillanat hatására tudtam koncentrálni. Akkor éreztem úgy, hogy ez már több a barátságnál.
- Egyszer azt mondtam magamnak, hogy egy nap majd készen állok arra, hogy közel engedjek magamhoz valakit. Azt hiszem, ez a nap ma van. Veled, itt és most. -csak úgy feltörtek belőlem a szavak, amiket nem tudtam és nem is akartam visszafojtani. Eddig nem is gondoltam bele, hogy milyen lenne az életem Louis nélkül. Szürke és egyhangú. Egy kifestő könyv voltam, amit neki sikerült a szivárvány minden színével kiszínezni. Mindig is egy szerencsétlen lánynak tartottam magam, de belegondolva, a legszerencsésebb voltam, hogy találkozhattam vele, és a többi négy fiúval. Nekem ők lettek a mindeneim, a legjobb barátaim, szinte már a testvéreim. De Lou, felé másmilyen kapcsolat vonzott, mellette volt a legcsodásabb lenni, a nap minden percében az ő hülyeségeire vágytam. Mellette olyan érzés volt lenni, mint ha bármire képes lennék.

*Louis szemszög*


Lehet, most lett volna a megfelelő pillanat bevallani az érzéseimet, de még mindig féltem. Annyira könnyen mondja mindenki, hogy ha szeretsz valakit, mondd el neki, de senki nem gondolt még bele, hogy hány barátság ment így tönkre. Én pedig féltettem a barátságunkat. Ez kötött minket össze, csak így érezhettem a közelségét. Állandóan ő járt a fejemben, mindig vártam a reggeli beszélgetéseket, hogy halkan köszönjön, és bármennyire hitegetem magam, hogy egy átlagos pár napos fellángolás volt ez, a szívem nem ezt mondta. Mert nekem ő más volt, mint a többi lány, ha csak megláttam, filmszakadás. El sem tudta volna képzelni, hogy nekem ő jelentette a mindent. Hogy éjjel, míg ő aludt, én róla álmodoztam. Fogalma sem lehetett arról, hogy mit is érzek én iránta.
- Rebeca. -olyan halkan szólítottam meg, hogy azt hittem, meg sem fogja hallani, de végül felém fordította a fejét.- Ha most megcsókollak, pofán vágsz?
- Tegyél egy próbát. -elmosolyodott, amit biztató jelnek vettem. Ujjaim közé csavartam egyik kosza, egyenes hajtincsét, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá. Bőrének finom illata megcsapta az arcomat, elszédített. Tekintettem a duzzadt, vérvörös színre hasonlító szájára kúszott. Végül behozta azt a pár centit ami még elválasztotta az ajkainkat egymástól és finoman súrolták egymást. Első csóknak tökéletes volt; egyszerre volt vad, tüzes, mámorító, szenvedélyes és lehengerlő. Mikor elszakadtunk egymástól, olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha attól félnék, valaki elragadja tőlem. Belefúrta a fejét a nyakamban és a lehelete csiklandozta a tarkómat. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor valamiről azt hiszed, sosem történhet meg, aztán megtörténik, és már nem vágysz semmi másra. Leírhatatlanul boldog voltam, de mint minden tökéletes pillanatnak, ennek is vége szakadt.
- Bemegyek. Beszélnem kell anyámmal. -azzal ki is bontakozott az ölelésemből, és a ház felé rohant. Még egy darabig bámultam utána, miközben magamat csipkedtem, hogy meggyőződjek, ez nem álom volt, de végül meguntam és én is bementem a házba. Mindenki a nappaliban tv-zet, de Rebeca nem volt ott, pedig én csak rá voltam akkor kíváncsi.
- Beca? -fordultam Tessa felé, hátha tudja merre szaladt.
- Szobánkba. -felelte mosolyogva, majd újra a képernyőre koncentrált. Elindultam a szobájuk felé, és mivel nyitva volt az ajtó, kopogás nélkül beléptem. Rebeca az ágyon feküdt, nagyon győzködve a vonal másik végén levő személyt. Leültem mellé, kezemet a combjára téve, miközben vártam, hogy letegye és elmesélje, mire jutott anyukájával. Ráhelyezte a tenyerét a kezemre és megszorította, amíg a másik kezével szorosan a füléhez nyomta a telefont. Nem szólt semmit, csak hümmögött, a beszélgetés nagy részéről lemaradtam. Mikor letette, bánatos arccal fordult felém.
- Na sikerült meggyőznöd? Marathatsz?  -rámosolyogtam, ő meg a karjaimba borult.
- Igen, de amint haza érünk, elkezdünk házat keresni. Anyám elakar költözni. -éreztem ahogy nedves lesz a pólóm, és halkan felzokog.

19. fejezet

10 Tetszik/Nem tetszik után jön a következő. :) 

- Kérsz még alma levet? -néztem Harry felé, aki csak bólintott egyet.- Béka nő a pocakodban. -mondtam miközben öntöttem az almaleves doboz utolsó cseppjeit a poharába. Felemeltem a konyhapulton nyugvó poharat s elindultam vele a fiú felé. Louis és Harry jóízűen nevetgéltek egymás csikizése közben. A göndör hajú fiú rátette barátja vállára a kezét, majd lihegés kíséretében időt kért, amíg megissza a neki szánt almalevet. Felé nyújtottam az üvegpoharat, ő meg elvette tőlem, úgy hogy véletlen összeértek a kezeink. Gyorsan oldalra kaptam fejem, hogy ne lássa az előttem ülő két fiú arcom pirosságát.
- Skacok, szerintem ti ne erőltessétek ma a beszédet. -dobta oda nekünk nevetve Harry. Megigazítottam a nyakamon levő sálat, majd Louis felé pillantottam, kín látszott a szenvedés. A hangja volt a mindene. A tegnapi több dobozos fagyizás eléggé betett nekünk, mindkettőnknek elment a hangja, de Louisé komolyabb volt. Neki egyáltalán nem jött ki a torkán semmi, míg én rekedtesen, de tudtam beszélni, amit attól még elég nehéz volt megérteni. Odalopóztam Harry mögé és finoman tarkón csaptam a beszólása miatt.
- Nee.. -megköszörültem a torkom.- legyél gonosz. -mondtam alig halhatóan, jó pár oktávval feljebb az eredeti hangomnál. Nyeltem egy nagyot, ami éles fájdalmat okozott a torkomban. Rettentően kapart, aztán eszembe jutott, hogy valahol a sok savanyú, szőlő és kemény cukorkák közt van mentolos is. Harry miatt nem tudtam hozzáférni a szekrényhez, és mivel a beszéd most nem ment, mutogatni kezdtem neki.
- Mi a baj? -kíváncsian fürkészte az arcomat.- Juj, szeretem a mutogatós játékokat. -vigyorogva maga alá tette a lábait.
- Légyszíves. -torkomra helyeztem a kezemet és segélykérően Louis felé pillantottam, de ő se tudott többet tenni. Harry hangosan felnevettet, én meg bosszúsan keresgéltem valamit amit hozzádobhatnék. Végül kezembe akadt egy fakanál és épp mikor dobni akartam, valaki finoman körbefonta a csuklómat az ujjaival. Liam barna szempárja nézett vissza rám.
- Harry, ne nevesd ki őket. Bár megérdemlik a torkosságuk miatt azt ami történt velük, de akkor sem illik szegények szenvedését kiröhögni. -fejcsóválva fordult a megszólított fiú felé, majd újra felém nézett, és már jóval halkabban szólalt meg.- Ne bántsd, szerencsétlent. Úgy hülye, ahogy van. -felnevetett. Nevettem volna vele, de még egy szót is alig tudtam kinyögni. Eszembe jutott, hogy mit is akartam a fiúk háta mögött levő szekrényből. Újra mutogatni kezdtem, s már kezdtem feladni, hogy megértsék mit akarok, amikor Louis egy jegyzettömböt és hozzá tollat dugott a pulton piheni kezem alá. Hálásan néztem rá, majd még puszit is nyomtam az arcára, mire elégedett fejjel visszaült az előző helyére. Gyorsan lefirkáltam a kis lapra a kérésemet, és mivel az egyik fele ragadós volt -hogy bármire rátudjad ragasztani-, ezért egészen közel mentem Harryhez, felé hajoltam, olyannyira, hogy csak pár centi volt az arcunk között, majd a homlokára ragasztottam a lapot. Vigyorogva ledobtam magam Louis mellé, és amíg Harry a szekrényben kutakodott, Liam felé néztem.
- Hol vannak a többiek? -egy kis erőlködés után, de végül sikerült érthetően kimondanom a mondatot.
- Szerintem még mindig alszanak. -vállat vont.- De ideje is felkelteni őket. -egy kis féloldalas mosoly kíséretében távozott is.
- Elfogyott. -fordult ki a szekrényből Harry.
- Éhes vagyok. -rontott be a konyhába hangos csapkodás kíséretében Niall.- Na mi újság, Louis? -ledobta magát a fiú ölébe és vigyorogva méregette, mire Lou combon csapta.
- Te mikor keltél? -néztem a kis szőke gyerekre gyanakvóan.
- Le sem feküdtem. -felnevetett, majd a hűtő felé vette az irányt.
- Jut eszembe, Tessa nem aludt az ágyában. Nem tudod véletlenül hol volt? -felhúztam az egyik szemöldököm, és nekitámaszkodtam a hűtőszekrénynek, hogy válaszolásra bírjam. Az 'esti tábor tűz melletti alvásból' nem lett semmi. Főleg a szúnyogok miatt, de az is közrejátszott, hogy a fiúk folyamatosan ijesztgették egymást, így úgy döntöttünk, inkább bent térünk nyugovóra. 
- Talán nálunk. -vigyorra húzta a száját, ezzel kivillantva a fogszabályzóját, ami olyan édesen állt neki.
- Remélem semmi rosszat nem csináltatok vele. -szigorúan felmutattam a mutatóujjam.
- Mintha te nem aludnál folyamatosan Harryéknél. -megforgatta a szemét, majd finoman arrébb tolt, hogy hozzáférhessen a mögöttem levő elektromos géphez.
- Nincs benne semmi, kong az ürességtől. -karba tett kezekkel neki dőltem a pultnak.
- Ne. -ledobta magát a földre és mint egy kisgyereknek, hisztirohama lett.
- Nyugi van. Rebecával elmegyünk boltba. -szólalt fel Harry is, majd átlépte a földön fetrengő Niallt, és a kezébe vette a kocsikulcsot.
- Tessék? -végig mutattam magamon.- Pizsiben vagyok és nem szeretek boltba járni. -húztam félre a számat.
- Most majd megszeretsz. Van két perced elkészülni. -megragadta a karomat, és a szobám felé kezdett húzni.
- Jólvan. Sietek. -kirántottam a karomat, majd kikerülve őt, a kilincsért nyúltam.
- Tényleg siess. -vigyorogva rácsapott a seggemre, de mielőtt reagálni tudtam volna, már ott sem volt. Hamar elkészültem, mert csak megfésülködnöm kellet és magamra kapnom egy virágmintás ruhát.
- Kész vagyok. -elkiabáltam magam, szandálomat felhúzva közben. Nagyon idegesített hogy egyszer volt hangom, egyszer nem. Hátam mögül megjelent Harry alakja, és finoman hasba bökött. Elbúcsúztunk a többiektől, miközben végig hallgattuk az óhajaikat, amiből semmit nem sikerült megjegyezni. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a pár kilométerre levő kis szupermarket felé. Egész úton nem is szóltunk egymáshoz, csak csendben bámultuk az utat. Mikor megérkeztünk, az én feladatom volt elmenni bevásárlókocsiért, amíg ő lezárja az autót.
- Tessék. -felé gurítottam a kis kocsit.- Nekem nincs jogsim az ilyenekre. -vállat vontam, majd lomhán elindultam befelé. Kicsit olyan érzés volt a sorok menetelni kettesben, miközben azon veszekszünk, hogy mit vegyünk és mit ne, mintha friss házaspár lennénk. De még csak pár sem voltunk. Harryvel bevásárolni kész meggondolatlanság volt. Folyton neki ment mindenkinek, a végén már azt hittem, szándékosan teszi, mert annyira unatkozik. De azért azt még sem feltételezhettem róla, hogy szegény idős nénik popójának is direkt tolja a kocsit, ennyire perverz ő sem volt. Alig győzött mentegetőzni, ezért átvettem tőle a bevásárlókocsi tolás szerepét. Minden hülyeséget össze akart vásárolni, amiket alig győztem visszatenni a helyükre.
- Hallod. -megtorpant, megállítva a kocsit és engemet is.- Mi lenne ha beleülnék, te meg tolnál?
- Semmi, mivel ez nem fog megtörténni. -megforgattam a szememet.
- Na légyszíves. -nagyra nyitotta a szemeit és sűrűn elkezdett pislogni.
- Jólvan. -beadtam a derekam, mert lehetetlen volt neki ellenállni. A már a kocsiban levő élelmiszereket a végébe pakoltunk, így Harry betudott szállni. Miután kényelembe helyezte magát, és a gatyája se csúszott már le a seggéről, elkezdtem tolni a sorok között.
- Gyorsabban. -felemelte a kezeit és hullámzásba kezdett, majd felujjongott. Egyre gyorsabban toltam, miközben pakoltam a bevásároló kocsiba a megvenni kívánt dolgokat. Annyira száguldoztunk, hogy egyszer csak kergetőzni kezdtek velünk biztonsági őrök. Mikor sikerült utolérniük, kitessékeltek a szupermarketból, de előtte megvehettük a kocsiban levő dolgokat. Három nagy szatyorral a kezünkben indultunk el az autó felé, hangosan nevetgélve a történteken.
- Amúgy nem vettünk kicsit sok dolgot? Pár nap és megyünk haza, a maradékot meg itt hagyjuk? -néztem a göndörke felé, nekivetve a hátam egy oszlopnak, amíg bepakolta a csomagtartóba a szatyrokat.
- Még kevés is lesz, mert tudod van egy pici, ír, szőke hajú barátunk. Bízd csak rá. -rám vigyorgott, majd udvariasan kitárta előttem az anyósülés ajtaját. Megvártam míg ő is beül és elinduljunk, aztán feldobtam egy témát, hogy ne keljen megint csendben végig ülnünk a hazavezető utat.
- Olyan hosszúnak tűnik ez az egy hét. Szerinted is?
- És az baj? -tisztán hallatszott a hangjából a meglepettség.
- Nem, dehogyis. Jó ez így, csak mondtam. -vállat rántottam.
- Beca. -felé fordultam, és kicsit megijedtem a komoly arckifejezésétől.- Mosolyogj!
- Minek? -értetlenül bámultam rá, felvont szemöldökkel.
- Csak úgy.
- Jólvan. -villantottam neki egy hamisnak induló, őszinte mosolyt, mire eltűnt a komor arckifejezése, és ő is mosolygásba kezdett.
- Szeretem a mosolyod, mert én is mosolygok tőle. -megforgattam a szemem, majd elbambulva néztem ki az ablakon. Felhajtottunk a kocsifelhajtóra, majd leállt a motor, és már félig kiszálltam az autóból, mikor Harry megragadta a karomat, s visszahúzott az ülésbe.- Várj egy percet. -suttogta alig hallhatóan.
- Mié.. -kérdeztem volna rá, de a torkom újra szúrni kezdett, és megint rekedtesen csengtek a szavaim, ismét elment a hangom. De Harryt ez nem érdekelte, egyre csak közelebb és közelebb hajolt, végül ajkaink összeértek, úgy, hogy nem is akarták elereszteni egymást. Leblokkoltam, mozdulni sem tudtam. Nem értettem még mindig, hogy mért tud ilyen hatással lenni rám, akár egy érintése, akár ha csak hozzám szól. Ilyenkor azzal sem tudtam foglalkozni, hogy csak játszik velem. A folytonos csókolózásainkon járt az agyam, meg a kis szerenádján. Nem tudtam eldönteni, mit is érzek iránta; rajongást, vonzódást, szerelmet, düht, mérget vagy haragot. Valahogy együtt az összeset, ha ez lehetséges volt. Mikor visszatudtam hozni magamat a valóságba, pont akkor hajolt el tőlem és fülig érő szájjal szállt ki a kocsiból. Én is így tettem, majd elindultam a ház felé, amíg Harry a csomagokkal küszködött. Belépve a nappaliba, mindenki kopogó szemeket meresztett felém, mert tényleg semmi kaja nem volt az egész házban. Jelentőségteljesen a fiúk felé néztem, majd a kocsifelhajtó felé böktem a fejemmel, mivel hangom nem volt. Vették az adást, hogy segíteniük kell a becuccolással, így hamar felpattantak a helyükről és elindultak kifelé. Épphogy leültem a kanapéra piheni, mikor Tessa felállított és kétségbeesetten húzott a szobánk felé. Beérve az asztalhoz sietett, kezébe venni a telefont.
- Mi a baj? -fürkésztem a komoly bajról árulkodó arcát, miközben felém tartott.
- Anyud hívott, eddig háromszor.
- És felvetted? -támadtam le meggondolatlanul.
- Dehogy is. -megrázta a fejét, én meg megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.- Szerinted lebuktunk?
- Majd mindjárt kiderül. -elvettem tőle a telefont, és bepötyögtem anyám számát.