Emeljünk megint egy picit. :) 10 Tetszik/Nem tetszik után jön a következő rész. :)
*Louis szemszög*
Korán reggel telefonom ébresztőjére keltem, amit gyorsan ki is kapcsoltam. Tudtam, hogy Harry ennyitől nem fog felkelni, így nem izgultam miatta. Lebotorkáltam az emeletes ágy lépcsőjén és elindultam a konyha felé, abban a tudatban, hogy Rebeca már felkelt, s ott tölti az idejét. Már a szemem előtt láttam ahogy a reggelivel próbálkozik, vagy az asztalnál ül és ásítozik. Imádtam a reggeleket így kezdeni, és nagyon hozzá tudtam volna szokni. Beérve a konyhába, kétségbeesetten kerestem a szememmel a lányt, de sehol nem találtam. Gondoltam leülök és megvárom míg felkel, hisz én is miatta kelek ilyen korán az utóbbi két napban, mert csak ilyenkor van esélyem kettesben lenni vele. Felnéztem a faliórára, miszerint már majdnem egy órája ültem ott, de a lány még mindig nem volt sehol. Kezdett gyanús lenni a helyzet, így megnéztem minden helyiségben, végül a szobájában is, de elnyelte a föld. Megijedtem, hátha elrabolták az ufók, miközben mindenki aludt, vagy világgá ment. Mindkettő ötletet elvettetem, a másodikat azért, mert a cuccai érintetlenül ott voltak a helyükön. Sétálni sem mehetett, mert amennyire eddig kiismertem, nem nagyon szeretett egyedül lenni. Gyorsan visszaszaladtam a szobánkba, hogy felkeltsem Harryt és együtt fényt derítsünk erre a rejtélyre, de ő sem volt sehol. Szívem gyorsabban kezdett el verni, majd belém nyílalt a felismerés, együtt tűntek el. Egész testemet átjárta a féltékenység, s a düh. Meggondolatlanul bezörgettem az összes szobába, majd kis idő múlva álmos fejek bukkantak elő az ajtók mögül. Félkört alkotva körül álltak, és várták a különös ébresztőm okát.
- Rebeca meg Harry eltűntek, sehol nincsenek. -tértem egyből a lényegre, mire páraknak kipattant a szeme, de Zayn és Liam csak legyintettek.
- Biztos csak sétálnak. -jelentette ki egyszerűen Niall, miközben nagyokat nyújtózott.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. Harry és a korán kelés? Ráadásul a kora reggeli séta? Hét óra múlott csak pár perccel. -böktem az óra felé, majd mind összenéztek.
- Inkább keressük meg őket. -indult az ajtó felé Danielle, nyomában Liammel. Libasorban vonultunk ki a verandára, majd mindenki elindult valamelyik irányba. Előre felé haladtam, miközben az eget pásztáztam. Pár méter után megbotlottam valamiben, és hasra estem nagy puffanással. Bosszúsan néztem a hátam mögé, mikor megpillantottam Niall gitárját, és nem messze onnan Becát is, Harry karjaiban. Feltápászkodtam, majd közelebb mentem hozzájuk, s föléjük hajoltam. Mindketten jó mélyen aludtak a homokon, egy pokrócba bugyolálva. Nem tudtam mit tegyek; keltsem fel őket, és rendezzek féltékenységi botrányt, vagy hagyjam őket nyugisan tovább aludni, miközben egymásról álmodoznak. Végül mindkettő ötletet elvetettemet, és teli torokból elkiabáltam magamat, jelezve, hogy megtaláltam az eltűnteket. Nem sok idő kellet, hogy a nép ott legyen mellettem. Tanácstalanul bámult mindenki mindenkire, majd Zaynnek ötlete támadt, miszerint temessük be őket homokkal. Mindenki benne volt, kivéve Tessa, aki kicsit egyedül akart lenni, így elindult sétálni a part mentén. Egy darabig vele tartottam, de aztán rájöttem, hogy egyikünknek sincs most társaságra szüksége, így ott hagytam és berontottam a házba, egyenesen a szobámba. Felküzdöttem magamat a fenti ágyba, majd elővettem a telefonomat, s felmentem twitterre, amit mostanában elhanyagoltam. Rebeca rossz szokása volt, hogy folyton megakart mindent örökíteni, nehogy elvesszen egy percnyi emlék is a nyaralásunkból. Pár képet fel is raktam, például amikor Zayn bealudt vacsizás közben és az arca a tányérban landolt, vagy amikor Harryvel sót raktunk Niall tejjel töltött bögréjébe, de a kedvencem az volt, amikor Rebecával a kanapén feküdve 'Ki tud hülyébb fejet vágni?' játékot játszottunk. Elmosolyodtam az emlékek felidézésében, de gyorsan le is hervadt az, amikor valaki kopogott az ajtón, ezzel is megtörve az egyedüllétemet. Lemásztam az ágyamról, hogy ajtót tudjak nyitni, miközben szívből reméltem, hogy nem Harry lesz az, semmi kedvem nem volt hozzá. Gyors visszamásztam az ágyamba, mielőtt benyitott volna az illető.
- Louis? -szólt hozzám gyöngéd hangon, és egyből tudtam ki az. A hang irányába kaptam a fejem, s Rebeca csodaszép zöld szempárjával találkoztam. Kezembe vettem újra a telefonomat, majd megint a képeket kezdtem nézegetni, mikor mocorgást éreztem magam mellől. Nem akartam foglalkozni a lány jelenlétével, és nem a reggel történtek miatt, sokkal komolyabbról volt szó, viszont nem készültem még fel rá, hogy el is mondjam neki a féltet titkomat róla. Azt akartam, hogy elmenjen, hogy hagyjon egy kicsit magamra, de még sem bánthattam meg azzal, hogy ezt az arcába is mondom.- Mit csinálsz? -végül újra megszólalt.
- A közös képeinket nézegettem. -elmosolyodtam, mert újra a hülye fejes képünk következett.
- Mi a baj, Lou? -éreztem ahogy még jobban besüpped mellettem az ágy, jelezve, hogy a lány még közelebb van hozzám, mint eddig, majd finom melegséget éreztem a kezemen.- Mondd el. Látom, hogy van valami, és bennem megbízhatsz. -nem bírtam tovább, muszáj volt ránéznem és elvesznem a tekintetében. A szemeibe néztem, de a szívébe láttam, a barátságnál én már sokkal többre vágytam. Elakartam mondani ezt neki, hogy szükségem van rá, hogy minden percben csak rá tudok gondolni és furcsa érzés lesz úrrá rajtam ha a közelében vagyok, de még nem voltam felkészülve rá. Féltem, hogy visszautasít, vagy ami rosszabb, elveszítem emiatt a barátságunkat, így inkább hagytam magamban, és lenyeltem a feltörni készülő szavakat.
- Fáj a pocakom. -végül azért kinyögtem valamit, fájdalmat tükröző arccal.
- Louis, kérlek. Azt igazat! -kérlelő tekintetét látva összeszorult a gyomrom.
- Ne tudd meg milyen rossz. -hasamra nyomtam a kezemet, és halkan nyüszítettem.
- Hát jól van. -csalódottan felsóhajtott.- És ilyenkor mi a teendő, hogy csillapítsuk a pocifájást?
- Hmm.. mondjuk egy gyógypuszi. -rávigyorogtam, mire felvonta a szemöldökét.- De a fagyi is megteszi.
- Akkor gyere. -rám mosolygott, és lemásztam utána az ágyról. Konyha felé indultunk, ami teljesen kihalt volt, ettől megint reggeli hangulatom támadt. Rebeca leültetett az asztalhoz, majd a hűtőhöz ment a fagyiért.
- Tényleg alvajáró vagy? -kérdezte mikor leült mellém, az asztalra téve a fagyit és mellé két kanalat.- Niall mesélte.
- De ugye a dzsungel könyvéről már nem mesélt? -ijedten emeltem rá a szemem, ő meg csak sejtelmesen mosolygott.- Szóval de.
- És az is igaz, hogy mikor kicsi voltál, cirkuszban akartál élni? -belekanalazott a nagy doboz fagyiba.
- Igaz. -fél oldalas mosollyal az arcomon megcsóváltam a fejemet.- Betapasztom Niall száját.
- Ugyan. -felkacagott kisbabás hangon.
- Amúgy a többiek hol vannak? -vettem a számba egy jó nagy adag fagyit.
- Szerintem még mindig Harryt temetik homokkal, elég mélyen alszik a gyerek, szóval ellesznek egy darabig. -elmosolyodott.- Hiányoznak?
- Nem, dehogy. Most pont nem. -vágtam rá azonnal.
- Louis. -ránéztem, hogy lássam az arcát, ami nagyon komoly lett hirtelen.- Milyen lenne ha nem lennének érzéseink?
- Oh, ez egyszerű. Unalmas lenne az élet. -vállat rántottam, majd egy nagy adag fagyit benyomtam a szájába. Remekül elvoltunk a konyhában egész nap, jó pár fagyis dobozt kiürítve. Miután eléggé tele volt mindkettőnk hasa, gondoltuk ideje megnézni mi van a többiekkel. Lent játszottak a parton, fürdőruhában, vagyis feltűnés nélkül elmentek mellettünk átöltözni. Liam és Zayn röplabdáztak, Harry Niallel táncolt, míg a lányok napoztak. Beca felugrott a hátamra, úgy vágtatunk oda hozzájuk. Már kezdett besötétedni, ezért Niall felvetette, hogy mi lenne ha este kint vacsoráznánk, és mályvacukrot sütnénk. Egyből mindenki beleegyezett majd a fiúkkal elmentünk próbálkozni fát vágni, addig a lányok szendvicseket csináltak, és felkutatták a mályvacukrokat. Az este nagyon jól telt, leszámítva a rengeteg szúnyogot, amik szétcsipkedtek minket, pedig aztán rendesen felöltöztünk ellenük. Niall hozta magával a gitárját is, így énekeltünk a lányoknak pár számot, cserébe kértük, hogy ők is énekeljenek nekünk, de nem akartak belemenni. Niall és Harry jöttek a disznóvicceikkel, amitől a fél banda a földön fetrengett a nevetéstől. Mivel annyira ügyetlenek voltunk a srácokkal, hogy mindig odaégettük a mályvacukrokat, így Tessa átvállalta, hogy majd megcsinálja ő nekünk, cserébe pedig egy napig a szolgái kell lennünk. Kis hezitálás után, de belementünk, így már tervezgették Rebecával és Daniellel, hogyan fognak ugráltatni minket. Senkinek nem volt kedve bent aludni a házban, ezért Liam és Harry kerítettek valahonnan hálózsákokat. Mivel kétszemélyesek voltak, így megint ment a veszekedés, hogy ki kivel akar aludni.
- Rebeca, alszol velem? -fordultam a lány felé, aki nagyokat pislogott, majd Tessa felé nézett, aki csak vigyorogva bólintott egyet.
- Igen. -rám mosolygott, majd Harry felé pillantottam fél oldalasan, és tisztán látszott rajta a meglepettség. A tűz körül leterítettük a hálózsákokat, s mindenki befészkelte magát alvótársa mellé. Liam és Danielle természetesen együtt aludtak, Zayn Harryvel és mivel Niall ragaszkodott hozzá, hogy Tes vele aludjon, így ők is alvótársak lettek. Kicsit megijesztett a gondolat, hogy a szabad ég alatt fogunk aludni, de Rebeca közelsége megnyugtatott. Még halkan dúdoltunk egy altató dal félét, majd mind álomra hajtottuk a szemünket.

Nagyon jó lett a fejezet :D Szépen fogalmazol:)) Örültem nagyon, hogy Louis szemszögéből is volt rész :) Remélem, hogy vele fog összejönni :D Szerintem tökre összeillenek :) Favorit! Gyűljön a 9 like :)xxx
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :D Hogy őszinte legyek, eddig Harryvel akartam összehozni, de most már elbizonytalanodtam. :) Majd ahogy alakul.. :) x.x <3
TörlésNincs mit :) Bocsi, de én örülök, hogy elbizonytalanodtál :D Kíváncsian várok :) <3 xxx
Törlés+ 1 tetszik :))
VálaszTörlésköszönöm. :D
Törlés