19. fejezet

10 Tetszik/Nem tetszik után jön a következő. :) 

- Kérsz még alma levet? -néztem Harry felé, aki csak bólintott egyet.- Béka nő a pocakodban. -mondtam miközben öntöttem az almaleves doboz utolsó cseppjeit a poharába. Felemeltem a konyhapulton nyugvó poharat s elindultam vele a fiú felé. Louis és Harry jóízűen nevetgéltek egymás csikizése közben. A göndör hajú fiú rátette barátja vállára a kezét, majd lihegés kíséretében időt kért, amíg megissza a neki szánt almalevet. Felé nyújtottam az üvegpoharat, ő meg elvette tőlem, úgy hogy véletlen összeértek a kezeink. Gyorsan oldalra kaptam fejem, hogy ne lássa az előttem ülő két fiú arcom pirosságát.
- Skacok, szerintem ti ne erőltessétek ma a beszédet. -dobta oda nekünk nevetve Harry. Megigazítottam a nyakamon levő sálat, majd Louis felé pillantottam, kín látszott a szenvedés. A hangja volt a mindene. A tegnapi több dobozos fagyizás eléggé betett nekünk, mindkettőnknek elment a hangja, de Louisé komolyabb volt. Neki egyáltalán nem jött ki a torkán semmi, míg én rekedtesen, de tudtam beszélni, amit attól még elég nehéz volt megérteni. Odalopóztam Harry mögé és finoman tarkón csaptam a beszólása miatt.
- Nee.. -megköszörültem a torkom.- legyél gonosz. -mondtam alig halhatóan, jó pár oktávval feljebb az eredeti hangomnál. Nyeltem egy nagyot, ami éles fájdalmat okozott a torkomban. Rettentően kapart, aztán eszembe jutott, hogy valahol a sok savanyú, szőlő és kemény cukorkák közt van mentolos is. Harry miatt nem tudtam hozzáférni a szekrényhez, és mivel a beszéd most nem ment, mutogatni kezdtem neki.
- Mi a baj? -kíváncsian fürkészte az arcomat.- Juj, szeretem a mutogatós játékokat. -vigyorogva maga alá tette a lábait.
- Légyszíves. -torkomra helyeztem a kezemet és segélykérően Louis felé pillantottam, de ő se tudott többet tenni. Harry hangosan felnevettet, én meg bosszúsan keresgéltem valamit amit hozzádobhatnék. Végül kezembe akadt egy fakanál és épp mikor dobni akartam, valaki finoman körbefonta a csuklómat az ujjaival. Liam barna szempárja nézett vissza rám.
- Harry, ne nevesd ki őket. Bár megérdemlik a torkosságuk miatt azt ami történt velük, de akkor sem illik szegények szenvedését kiröhögni. -fejcsóválva fordult a megszólított fiú felé, majd újra felém nézett, és már jóval halkabban szólalt meg.- Ne bántsd, szerencsétlent. Úgy hülye, ahogy van. -felnevetett. Nevettem volna vele, de még egy szót is alig tudtam kinyögni. Eszembe jutott, hogy mit is akartam a fiúk háta mögött levő szekrényből. Újra mutogatni kezdtem, s már kezdtem feladni, hogy megértsék mit akarok, amikor Louis egy jegyzettömböt és hozzá tollat dugott a pulton piheni kezem alá. Hálásan néztem rá, majd még puszit is nyomtam az arcára, mire elégedett fejjel visszaült az előző helyére. Gyorsan lefirkáltam a kis lapra a kérésemet, és mivel az egyik fele ragadós volt -hogy bármire rátudjad ragasztani-, ezért egészen közel mentem Harryhez, felé hajoltam, olyannyira, hogy csak pár centi volt az arcunk között, majd a homlokára ragasztottam a lapot. Vigyorogva ledobtam magam Louis mellé, és amíg Harry a szekrényben kutakodott, Liam felé néztem.
- Hol vannak a többiek? -egy kis erőlködés után, de végül sikerült érthetően kimondanom a mondatot.
- Szerintem még mindig alszanak. -vállat vont.- De ideje is felkelteni őket. -egy kis féloldalas mosoly kíséretében távozott is.
- Elfogyott. -fordult ki a szekrényből Harry.
- Éhes vagyok. -rontott be a konyhába hangos csapkodás kíséretében Niall.- Na mi újság, Louis? -ledobta magát a fiú ölébe és vigyorogva méregette, mire Lou combon csapta.
- Te mikor keltél? -néztem a kis szőke gyerekre gyanakvóan.
- Le sem feküdtem. -felnevetett, majd a hűtő felé vette az irányt.
- Jut eszembe, Tessa nem aludt az ágyában. Nem tudod véletlenül hol volt? -felhúztam az egyik szemöldököm, és nekitámaszkodtam a hűtőszekrénynek, hogy válaszolásra bírjam. Az 'esti tábor tűz melletti alvásból' nem lett semmi. Főleg a szúnyogok miatt, de az is közrejátszott, hogy a fiúk folyamatosan ijesztgették egymást, így úgy döntöttünk, inkább bent térünk nyugovóra. 
- Talán nálunk. -vigyorra húzta a száját, ezzel kivillantva a fogszabályzóját, ami olyan édesen állt neki.
- Remélem semmi rosszat nem csináltatok vele. -szigorúan felmutattam a mutatóujjam.
- Mintha te nem aludnál folyamatosan Harryéknél. -megforgatta a szemét, majd finoman arrébb tolt, hogy hozzáférhessen a mögöttem levő elektromos géphez.
- Nincs benne semmi, kong az ürességtől. -karba tett kezekkel neki dőltem a pultnak.
- Ne. -ledobta magát a földre és mint egy kisgyereknek, hisztirohama lett.
- Nyugi van. Rebecával elmegyünk boltba. -szólalt fel Harry is, majd átlépte a földön fetrengő Niallt, és a kezébe vette a kocsikulcsot.
- Tessék? -végig mutattam magamon.- Pizsiben vagyok és nem szeretek boltba járni. -húztam félre a számat.
- Most majd megszeretsz. Van két perced elkészülni. -megragadta a karomat, és a szobám felé kezdett húzni.
- Jólvan. Sietek. -kirántottam a karomat, majd kikerülve őt, a kilincsért nyúltam.
- Tényleg siess. -vigyorogva rácsapott a seggemre, de mielőtt reagálni tudtam volna, már ott sem volt. Hamar elkészültem, mert csak megfésülködnöm kellet és magamra kapnom egy virágmintás ruhát.
- Kész vagyok. -elkiabáltam magam, szandálomat felhúzva közben. Nagyon idegesített hogy egyszer volt hangom, egyszer nem. Hátam mögül megjelent Harry alakja, és finoman hasba bökött. Elbúcsúztunk a többiektől, miközben végig hallgattuk az óhajaikat, amiből semmit nem sikerült megjegyezni. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a pár kilométerre levő kis szupermarket felé. Egész úton nem is szóltunk egymáshoz, csak csendben bámultuk az utat. Mikor megérkeztünk, az én feladatom volt elmenni bevásárlókocsiért, amíg ő lezárja az autót.
- Tessék. -felé gurítottam a kis kocsit.- Nekem nincs jogsim az ilyenekre. -vállat vontam, majd lomhán elindultam befelé. Kicsit olyan érzés volt a sorok menetelni kettesben, miközben azon veszekszünk, hogy mit vegyünk és mit ne, mintha friss házaspár lennénk. De még csak pár sem voltunk. Harryvel bevásárolni kész meggondolatlanság volt. Folyton neki ment mindenkinek, a végén már azt hittem, szándékosan teszi, mert annyira unatkozik. De azért azt még sem feltételezhettem róla, hogy szegény idős nénik popójának is direkt tolja a kocsit, ennyire perverz ő sem volt. Alig győzött mentegetőzni, ezért átvettem tőle a bevásárlókocsi tolás szerepét. Minden hülyeséget össze akart vásárolni, amiket alig győztem visszatenni a helyükre.
- Hallod. -megtorpant, megállítva a kocsit és engemet is.- Mi lenne ha beleülnék, te meg tolnál?
- Semmi, mivel ez nem fog megtörténni. -megforgattam a szememet.
- Na légyszíves. -nagyra nyitotta a szemeit és sűrűn elkezdett pislogni.
- Jólvan. -beadtam a derekam, mert lehetetlen volt neki ellenállni. A már a kocsiban levő élelmiszereket a végébe pakoltunk, így Harry betudott szállni. Miután kényelembe helyezte magát, és a gatyája se csúszott már le a seggéről, elkezdtem tolni a sorok között.
- Gyorsabban. -felemelte a kezeit és hullámzásba kezdett, majd felujjongott. Egyre gyorsabban toltam, miközben pakoltam a bevásároló kocsiba a megvenni kívánt dolgokat. Annyira száguldoztunk, hogy egyszer csak kergetőzni kezdtek velünk biztonsági őrök. Mikor sikerült utolérniük, kitessékeltek a szupermarketból, de előtte megvehettük a kocsiban levő dolgokat. Három nagy szatyorral a kezünkben indultunk el az autó felé, hangosan nevetgélve a történteken.
- Amúgy nem vettünk kicsit sok dolgot? Pár nap és megyünk haza, a maradékot meg itt hagyjuk? -néztem a göndörke felé, nekivetve a hátam egy oszlopnak, amíg bepakolta a csomagtartóba a szatyrokat.
- Még kevés is lesz, mert tudod van egy pici, ír, szőke hajú barátunk. Bízd csak rá. -rám vigyorgott, majd udvariasan kitárta előttem az anyósülés ajtaját. Megvártam míg ő is beül és elinduljunk, aztán feldobtam egy témát, hogy ne keljen megint csendben végig ülnünk a hazavezető utat.
- Olyan hosszúnak tűnik ez az egy hét. Szerinted is?
- És az baj? -tisztán hallatszott a hangjából a meglepettség.
- Nem, dehogyis. Jó ez így, csak mondtam. -vállat rántottam.
- Beca. -felé fordultam, és kicsit megijedtem a komoly arckifejezésétől.- Mosolyogj!
- Minek? -értetlenül bámultam rá, felvont szemöldökkel.
- Csak úgy.
- Jólvan. -villantottam neki egy hamisnak induló, őszinte mosolyt, mire eltűnt a komor arckifejezése, és ő is mosolygásba kezdett.
- Szeretem a mosolyod, mert én is mosolygok tőle. -megforgattam a szemem, majd elbambulva néztem ki az ablakon. Felhajtottunk a kocsifelhajtóra, majd leállt a motor, és már félig kiszálltam az autóból, mikor Harry megragadta a karomat, s visszahúzott az ülésbe.- Várj egy percet. -suttogta alig hallhatóan.
- Mié.. -kérdeztem volna rá, de a torkom újra szúrni kezdett, és megint rekedtesen csengtek a szavaim, ismét elment a hangom. De Harryt ez nem érdekelte, egyre csak közelebb és közelebb hajolt, végül ajkaink összeértek, úgy, hogy nem is akarták elereszteni egymást. Leblokkoltam, mozdulni sem tudtam. Nem értettem még mindig, hogy mért tud ilyen hatással lenni rám, akár egy érintése, akár ha csak hozzám szól. Ilyenkor azzal sem tudtam foglalkozni, hogy csak játszik velem. A folytonos csókolózásainkon járt az agyam, meg a kis szerenádján. Nem tudtam eldönteni, mit is érzek iránta; rajongást, vonzódást, szerelmet, düht, mérget vagy haragot. Valahogy együtt az összeset, ha ez lehetséges volt. Mikor visszatudtam hozni magamat a valóságba, pont akkor hajolt el tőlem és fülig érő szájjal szállt ki a kocsiból. Én is így tettem, majd elindultam a ház felé, amíg Harry a csomagokkal küszködött. Belépve a nappaliba, mindenki kopogó szemeket meresztett felém, mert tényleg semmi kaja nem volt az egész házban. Jelentőségteljesen a fiúk felé néztem, majd a kocsifelhajtó felé böktem a fejemmel, mivel hangom nem volt. Vették az adást, hogy segíteniük kell a becuccolással, így hamar felpattantak a helyükről és elindultak kifelé. Épphogy leültem a kanapéra piheni, mikor Tessa felállított és kétségbeesetten húzott a szobánk felé. Beérve az asztalhoz sietett, kezébe venni a telefont.
- Mi a baj? -fürkésztem a komoly bajról árulkodó arcát, miközben felém tartott.
- Anyud hívott, eddig háromszor.
- És felvetted? -támadtam le meggondolatlanul.
- Dehogy is. -megrázta a fejét, én meg megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.- Szerinted lebuktunk?
- Majd mindjárt kiderül. -elvettem tőle a telefont, és bepötyögtem anyám számát.