23. fejezet

10 Tetszik/ Nem tetszik után jön a következő rész. :)

Néha olyan gyorsan megváltozik az életünk, hogy a szívünk meg az agyunk nem tudja követni a történéseket. Tegnap még egy szerencsétlen, magányos lány voltam, aki teljesen össze volt zavarodva, ma meg már úgy keltem, mint a világ legszerencsésebb tinik egyike, aki már nem félt belevágni egy kapcsolatba. Magabiztosan dobott ki az ágy reggel nyolc körül. Rossz volt belegondolni, hogy az utolsó éjszakámat töltöttem a fenti ágyon. Kényelmes volt ott aludni, annak ellenére, hogy mikor mocorogtam, az egész ágy mozgolódott velem, ami azért kicsit ijesztő volt néha. A tériszonyomat is letudtam már győzni a végére. Szépen összehajtogattam a paplanomat, majd az ágy végébe raktam, mint ahogy a gyerek táborokban szokás indulás előtt. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, had aludhasson még Tessa, úgy is csak délutánra terveztük az indulást.
Gondoltam, adok egy reggeli puszit Lounak és meglessem miközben az igazak álmát alussza, de mikor benyitottam a szobába, nem láttam az ágyában. Tekintettem a szuszogó Harryre kúszott, aki az alsó ágyon feküdt. Számra kellet tapasztanom a kezemet, nehogy felnevessek a látványtól, amit közelebb lépkedve vettem észre. Miközben be és ki fújta a levegőt Hazza, egy nyálbuborék keletkezet a szájánál, amit nem bírtam megállni, kipukkasztottam. Szerencsére nem ébredt fel, gyorsan ki is hátráltam a szobából, s reménykedően a konyha felé vettem az irányt. Amint benyitottam a helyiségbe, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Louis a gáztűzhely fölé görnyedt, és nagyon tanulmányozott egy lábast. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, majd nekidőltem.
- Ilyen korán fent? -kérdeztem hangosan, hogy megtudjam ijeszteni, ami sikerült is, mert ugrott egy nagyot helyben.
- Megakartam lepni a hercegnőmet. -odajött hozzám, százwattos mosollyal az arcán, én meg egyből elpirultam.
- Lepd meg egy csókkal! -azt akartam, hogy olyan erősen csókoljon meg, hogy eltűnjek. Megreccsent az ajtó, ahogy nekitámaszkodott, a két tenyerével a fejem mellett és a számra szorította az ajkait. Forrón visszacsókoltam, nyelvem a fogaihoz ért, de a kezem még mindig a hátam mögött volt. Minden porcikám elektromosan zúgott és hozzá akart simulni. Louis egyre hevesebben csókolt, forró volt a lélegzete a számban. Nyaka köré fontam a karjaimat, ő meg a derekamra csúsztatta a tenyerét. 
- Azt hittem, már sosem kelsz fel. -belemosolygott a csókunkba, majd elhúzódott tőlem és visszament a gáztűzhelyhez. Követtem az útját.
- Furcsállóm is, hogy te előbb fent vagy mint én. -felültem a pultra és rámosolyogtam.
- Én nem mászkálnék így. -végig nézett rajtam csibész mosollyal az arcán.- Tudod, öt fiú is tartózkodik ebben a házban. 
- Máskor is voltam már rövid gatyában. -megforgattam a szememet, majd én is végig néztem magamon. Éjszaka meglehetősen meleg volt, ezért nem a térdig érő pizsi gatyámban aludtam, hanem egy feszülős rövidben.
- De azok nem ilyen szabásúak voltak. -finoman ráütött a csupasz combomra, mire felnyekkentem. 
- Mi jót csinálsz? -beleszimatoltam a levegőbe, majd a lábasba lestem.- Jó illata van.
- Répafőzelék. -mondta büszke arckifejezéssel és belemártotta a merőkanalat.- Megkóstolod? 
- Persze. -megfújta, majd a tágra nyílt számba rakta a kanalat.
- Na? -csillogó szemekkel bámult rám.
- Jobb az íze, mint a kinézete. -rámosolyogtam, majd az ajtó fölött levő faliórára pillantottam.- De még messze van az ebéd idő.
- Tudom. Ez a reggelim lesz. -felnevetett, és egy kis tálba mert magának belőle.- Hagyok a többieknek is, hátha kérnek belőle.
- Mert biztos fognak. -mondtam cinikusan, miközben a szememet forgattam ismét. 
- Te nem eszel? -bökött a kanalával a trutyis főzelék felé.
- Nem, inkább olyant eszek ami biztos, hogy lebomlik és gusztusosabban néz ki. -leugrottam a pultról s a felső szekrényekben kezdtem kotorászni.
- Te tudod. -vállat vont, majd az asztalhoz sétált és elfoglalta a szokásos helyét. Miután megtaláltam amit kerestem, én is csatlakoztam hozzá. Felraktam a lábaimat Lou ölébe, akit ez cseppet sem zavart. Hirtelen rám tört az érzelmeskedés.
- Mit éreztél mikor először megláttál? -felém kapta a fejét, s a tekintetében a döbbenet mutatkozott. Percekig nem szólalt meg, csak csendben figyeltük egymást, majd végre szóra nyitotta a száját.

- Soha nem felejtem, mit éreztem akkor. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad az emlékezetemben. -rátámaszkodott a lábamra, úgy hajolt közel az arcomhoz, hogy egy szerelmes csókot adjon.- És te mit gondoltál rólam mikor először megláttál?
- Hogy létezik még nálam is szerencsétlenebb egyed. -felnevettem.- Szépen fejbe vertél az ajtóval.
- Az Harry volt, és szerintem azt gondoltad, hogy ennél a jóképű gyereknél helyesebbet sose láttál, és első látásra belém zúgtál. -büszkén kihúzta magát.
- Szerénységed határtalan. -felsóhajtottam.
- Lennék én szerény, de nincs mire. -vigyorogva vállat vont, mire játékosan a vállába boxoltam. 
- Inkább egyél. -nevetve megcsóváltam a fejemet, majd néztem ahogy visszahajol a -gusztustalan, de annál finomabb- kajájához, és halkan csámcsogni kezd. Egész reggelt a konyhában töltöttük és élveztük, hogy kettesben lehettünk, de késő délelőttre már mindenki talpon volt, s minket szórakoztatott a konyhában. 
- Nem akarok még elmenni. -szomorúan felsóhajtott Niall, miközben a hűtőben kotorászott.- Olyan jól elvoltunk, kár, hogy nem maradhatunk.
- Bizony, én is tudtam volna még maradni. -csatlakozott a sóhajtozáshoz Zayn is.
- Fel a fejjel, majd jövőnk máskor is. -átkarolta Liam Zayn vállát, biztató mosollyal az arcán. 
- Még ezen a nyáron? -bújt elő Niall, kezében parizerrel és egy nagy darab sajttal. 

- Persze. -válaszolt Danielle rögtön, majd a szőkeség mellé sétált,  hogy segíteni tudjon a szendvics készítésben. Megvártuk amíg Niall az összes kaját feleszi ami a hűtőben és a szekrényekben voltak, véletlenül se hagyjunk itt semmi romlandó kaját. Később lementünk nosztalgiából a partra egy utolsó fürdéshez, de nekem nem volt kedvem átöltözni fürdőruhába, ezért a parton lófráltam egy magamban.
- Rebeca. -kiáltotta valaki nem messze tőlem, és automatikusan a hang irányába kaptam a fejemet. Louis futott felém, kitárt karokkal. Én is elindultam felé futva, majd a karjaiba ugrottam és körbe-körbe forgott velem. Mikor letett a biztos talajra, kicsit meginogtam, ezért gyorsan átkarolta a csípőmet.
- Te mért nem vagy a vízben a többiekkel? -mellkasára döntöttem a fejemet, és mélyen belélegeztem a jellegzetes jó illatát.
- Nélküled nem akartam bemenni. -apró puszit nyomott a fejem búbjára. Elhúzódtam tőle, de csak hogy a szemébe tudjak nézni, és rámosolyogni. Lábujjhegyre álltam, s rövid csókot adtam a szájára, majd leültünk mindketten a homokba, egymáshoz bújva.
- Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? -a hajamba fúrta a fejét, így alig értettem a kérdését.
- Heh? -kérdeztem vissza, teljesen kulturáltan.
- Mindjárt nagy leszel. Szóval mi szeretnél lenni?
- Az a lány, akire mindig gondolsz. A lány, akit félsz elveszíteni, és ha úgy adódik, akkor harcolsz érte. A lány, aki nélkül nem tudsz élni. -feleltem egyszerűen, bár tudtam, hogy nem ilyen választ várt.
- Tudod, hogy érzem most magam? Mint egy ajándékát megtaláló kisgyerek, aki ég és föld között lebeg. -combján pihenő kezemre tette a tenyerét, majd összekulcsolódtak az ujjaink. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy szeretem. Úgy éreztem, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban. Mintha már nem is az én részem lett volna, hanem már az öve. Kellemes melegséggel töltött el ez az érzés, s már épp készültem bevallani neki is, nem csak magamnak, amikor hangos kiabálás törte meg a varázst. Tessa integetett nagyban nekünk messziről, közben a nevünket kiabálta.
- Mit akarhat? -néztem tanácstalanul Loura.

- Gondolom, hogy menjünk csomagolni, lassan indulunk haza. -feltápászkodtunk és kézen fogva elindultunk vissza a házba. Bántott a tudat, hogy elmulasztottam a remek alkalmat bevallani neki az érzéseimet, s nem gondoltam, hogy mostanában megint lesz egy ilyen tökéletes hely és pillanat erre. Így is alig lesz időnk majd egymásra, amire még nem készültem fel. Nem akartam még visszacsöppenni a hétköznapokba.  

- Kicsit olyan volt itt lenni, mintha valami fekete-fehér néma filmben lettünk volna, holnaptól meg már egy színes, 3D mozifilmben leszünk. -felnevetett, és a tekintettem a kézfejünkre kúszott. 

- Most mondjuk meg a többieknek? -félelem hasított belém. Féltem, hogy mi lesz ha a többiek nem fogadják el a kapcsolatunkat és megutálnak minket. 

- Igen, szerintem készen állunk rá. -rám kacsintott, majd beléptünk a nappaliba, ahol szokás szerint ott gyülekezett mindenki. Szinte ránk se hederítettek, de mikor Tessa meglátta az összefonódott ujjainkat, felsikított egyet, amire persze mindenki ránk szegezte a tekintetét.

- Ti jártok? -kérdezte két sikítás között a legjobb barátnőm, majd elkezdte körbe ugrálni a kanapét, amit jó jelnek vettem. Félénken bólintottam egyet. 

- Gratulálunk. -jött oda hozzánk Liam, és mindkettőnket szorosan megölelt. Utána sorban megölelt a többi fiú is, őszinte mosollyal az arcukon. Hatalmas kő esett le a szívemről, főleg azután, mikor Harry is gratulált mindkettőnknek. 
- Na de most már el kéne kezdenünk összepakolni. -vette fel a szigorú arcát Tessa, majd addig ütögetett mindenkit egy díszpárnával, amíg nem a szobánkban tartózkodtunk. Két óránk volt elkészülni, taxit hívni és egy óránk, hogy kiérjünk a repülőtérre. Gondosan kipakoltam az összehajtogatott ruháimat az asztalra, kivéve egy ruha szettet, amiben lenni akartam hazafelé menet. Kinyitottam a bőröndömet, majd Tessa felé fordultam.
- Mondtam, hogy nem kell ennyi ruha. -morogtam az orrom alatt.- A felét nem is használtam.
- Fő az elővigyázatosság. -felegyenesedett a ruha hajtogatásból, és felém fordult.- Most tegyük fel, hogy lezuhan a repülőgépünk és egy lakatlan szigeten kötünk ki, aztán kitudja meddig ott kell lennünk. Talán egy egész hónapot, na és akkor muszáj azért a sok ruha.
- Erre nem is gondoltam. -megcsóváltam a fejemet, és nevetve visszafordultam a bőröndöm felé.
- Ha valaki azt mondja nekem egy hónappal ezelőtt, hogy a One Directionnel fogok nyaralni valami Franciai tengerparton, lepisiltem volna. 
- Lepisilted volna? Frappánsabb nem jutott eszedbe? -kitört belőlünk a röhögés.- Amúgy igazad van. Még mindig alig hiszem el én is.
- Főleg, hogy Louissal jársz. -mosolyogva visszafordult az ágya felé, hogy tovább hajtogassa a ruháit.
- Kicsit félek a következményektől. -az utolsó ruhadarabomat is begyömöszöltem a bőröndbe.
- Ez természetes. 
- De akkor is. -felsóhajtottam.- Oh, a fenébe. A fürdőben levő cuccaimról megfeledkeztem. -homlokomra csaptam, majd elindultam a fürdő felé. Több ruhámat találtam ott meg, mint a szekrényben. Fáradtan összeszedtem az összeset, és visszaindultam a nagy kupaccal a szobába. Tessa együtt érzően rám mosolygott, majd miután bepakolt a saját bőröndjébe, segített összehajtogatni a fürdőben talált ruhadarabjaimat. Sosem értettem, hogy mikor elindultam, pont belefértem a bőröndbe, de mikor indultam volna haza, hirtelen mintha megkétszereződött volna a cuccaim száma. Mindig ez volt velem, amit elkönyveltem az élet nagy kérdései egyikének. Azért nagy nehezen bepakoltunk, s kitettük az ajtó elé. 
- Gyors öltözz át, addig hívom a taxit, mert a többiek még mind tollászkodnak. -dühösen kifújta a levegőt, és kiviharzott a szobából. Magamra kaptam a kikészítettet szettet, és gondoltam benézek a többiekhez is. Mindenki készen volt már, kivéve Louis és Harryt. Félmeztelen szaladgáltak törölközővel a kezükben, és mindenki seggére rácsaptak. Tes megint elővette a szigorú fejét, majd rájuk förmedt, bár én még elnéztem volna ahogy játszanak. Meg is lett az eredménye, mert alig fél óra alatt már indulásra készen álltunk. Körbenéztem a barátaimon, s mindenki arcán a csalódottság és a szomorúság apró jeleit vettem észre. 
- Akkor induljunk. -felsóhajtottam, pont mikor duda szó hallatszott.- Itt vannak a taxik. -kiléptünk, magunk után kulcsra zárva a bejárati ajtót. Lassan, vánszorogva haladtunk a kocsik felé, lehajtott fejjel. Most még veszekedni is elfelejtettünk, hogy ki-kivel legyen egy kocsiban. A fiúk segítettek berakni a csomagtartóba a lányok bőröndjeit, majd a motorok beindítása után, el is indultunk a reptér felé. Louissal, Niallel és Harryvel ültem egy kocsiban, aminek nagyon örültem, mert egész úton szórakoztattak, így is feledtetni a rossz hangulatot. Háromnegyed óra alatt kiértünk a repülőtérre, ezért bőven volt időnk még egy szuvenír boltban ajándékokat venni egymásnak. Én karkötőket kaptam a fiúktól, mert gyűjtöttem őket. Hazafelé is magánrepülővel mentünk, ami azért volt jó, mert így senki nem szólt ránk a viselkedésünk miatt. Ledobtam magam az egyik fotelba és csendesen meredtem magam elé.
- Lányok, rossz hírem van, megint. -Louis hangjára felkaptam a fejem, s már kezdtem azon parázni, hogy mi van ha tényleg lefogunk zuhanni, és ezt akarja bejelenteni.- Valahonnan megtudták, hogy elutaztunk és most a London-Heathrow-i repülőtéren várnak minket. -végig engem nézett, míg ezt közölte velünk és tudtam is, hogy miért. 
- Még nem. -mondtam alig hallhatóan, de neki így is sikerült meghallani, és mosolyogva bólintott egyet. Az út további részében aludtam.
- Beca. -egy ismerős hang csapta meg a fülemet.- Megérkeztünk. -résnyire nyitottam a szememet, és Zayn arca tárult elém.
- Mindig téged bíznak meg az ébresztésemmel? -beleásítottam a képébe, mire vigyorogva megvonta a vállát. Kinyílt a repülő ajtaja, nagy levegőt vettem és követtem az előttem haladó Niallt. Lesétáltunk a lépcsőn, és földbegyökerezett a lábam. Azt hittem, hogy csak pár fotós és riporter lesz itt, de csalódnom kellet. Egy egész tömeg sikoltozó lány is csatlakozott hozzájuk. A fiúk nevét kiabálták, de ők ügyet sem vetettek erre. Zayn bátorítóan megsimogatta a hátamat, és a fejével a biztonsági őrök felé bökött. Hálát adtam magamnak, amiért nem egy laza rongyban akartam jönni, mint először terveztem. Végig haladtunk a kis folyóson, amit a tömeg között alakítottak ki, közben azt hittem, megsüketülök. Mikor beszálltunk végre egy mini buszba, ellazulhattam. 
- Atyaúristen. -mondtam erőtlenül, mert még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam. 
- Haza mész? Vagy jössz hozzánk? -fordult felém Harry a vezetőülésben. 
- Haza. -bocsánatkérően rámosolyogtam, majd bólintott egyet, behajtott az utcánkba, s leparkolt az ajtónk előtt. Mindenkitől elbúcsúztam és megköszöntem ezt a csodás hetet, majd beviharoztam a házba. Anyám csípőre tett kezekkel fogadott, és ahogy jobban benéztem a nappaliba, mellette állt apám is. Görcsbe rándult a gyomrom, tudtam, hogy most ugrik a majom a vízbe.