Kérlek titeket, a bejegyzés alján használjátok a Tetszik/Nem tetszik gomb valamelyikét. :)
Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mit fog lépni. Tekintettem végre megtalálta az ő gyönyörű kék szemeit. Annyira megbabonázott, hogy legszívesebben órákig csak bámultam volna őket. A tökéletes pillanatot egy hangos köhintés zavarta meg. Louisal egyszerre fordultunk a hang irányába.
- Éhes vagyok. -húzta félre a száját Niall, miközben a hasát simogatta. Próbáltam felkelni, hogy kiszolgálhassam pár szendviccsel, de Lou még mindig túl közel volt, amitől most már kicsit zavartan éreztem magam, még bele is pirultam kissé. Végül feltűnt Niall mögött a többi fiú is.
- Ti mit csináltok? -nézett furcsállóan felénk Harry.
- Épp a következő gyereket. -vigyorgott rá pimaszul Louis, mire én eltoltam magamtól, hogy feltudjak ülni. Niall rögtön beleült az ölembe és a hasára mutogatott. Elővettem a táskámból a szendvicseket, majd mindegyiküknek adtam egyet. Egyből befalták, de én még a kezemben szorongattam az enyémet.
- Te mért nem eszel? -nézett a szendvicsemre Liam.
- Nem vagyok éhes. -rámosolyogtam, majd Niall kezébe nyomtam azt.
- Mért neki adtad? -görbítette le a száját Zayn.
- Ő volt legközelebb. -vállat rántottam.
- Biztos ő a kedvenced. -összefonta a kezét a mellkasa előtt Harry, majd durcásan elfordult, Lou meg követte a példáját. Ezen a kijelentésén felkacagtam.
- Ez nem igaz. Mindegyikőtöket egyaránt bírlak. -kimásztam Niall alól, hogy átölelhessem hátulról mindkét fiút. Megfordultak, és két irányból puszit nyomtak az arcomra.
- Ne hagyj itt egyedül. -húzott vissza le maga mellé Niall. Lefeküdtek mellém sorban a fiúk.
- Az ott egy répa!! -kiáltott fel hangosan Louis, és egy felhőpaca felé mutatott.
- Nem is. Szerintem inkább egy nyuszi. -röhögött fel Harry.
- Vakok vagytok. Az egy helikopter. -szólalt meg Liam is.
- Inkább egy fésű. -döntötte oldalra a fejét Zayn.
- Supermaaan! -felkuncogtam, mire mindenki rám szegezte a tekintetét.- Szerintem.. -rájuk mosolyogtam.
- Lehet hogy igazad van. -próbált beleértően bólogatni Lou. Elfeküdtem én is, és a fejemet a hasára tettem, azt találtam most a legkényelmesebbnek. Azt hiszem elbóbiskoltam, mert mikor kezdtem ébredezni, nem éreztem magam alatt a friss fű puhaságát, csak két kar gyengéd védelmező markolását. Kinyitottam a szemem, és Harry csodaszép zöld szemeivel találtam szembe magam.
- Még nem is figyeltem meg ilyen közelről a szemeidet. Meseszépek. -ámuldoztam, elveszve abban a szempárban. Teljesen hipnotizált, és mikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondtam ki, gyorsan a számra tettem a kezeimet, elpirulva. Ő csak felkacagott, majd összetalálkozott a tekintetünk.
- A tieid is gyönyörűek. -pimaszul rám vigyorgott, mire én finoman beleboxoltam a mellkasába. - Na meg is érkeztünk. -letett az ágyra. Körbenéztem. Ez egyáltalán nem a park volt, és nem az én szobám, annál sokkal rendetlenebb. Vágtam egy pofát.
- Mi ez a kupi? És hol vagyok? -szegeztem neki a kérdéseimet.
- Szabadságon van a bejárónő, és a szobámban. -ráugrott az ágyra.
- Elaludtam? -húztam félre a számat.
- El ám. És sehogy sem tudtunk felkelteni. Pedig tényleg mindent bevetettünk. -gondolom itt visszaemlékezett, mert olyan röhögő görcs szerűség jött rá. Miután lenyugodott, folytatta.- Úgy hogy elhoztunk magunkhoz, illetve én. -felemelte a karját, és befeszített, az izmaira mutogatva. Megforgattam a szemem.
- A karodban hoztál el idáig? -tátott szájjal néztem rá, mire csak bólintott egyet.- Köszönöm. -félénken rámosolyogtam. Részben örültem ennek a lovagi gesztusnak, részben nem, mert nem akartam, hogy kiszolgáltatnak tűnjek. Hátradőltem.
- És most mit csináljunk? -húzogatta a szemöldökét, pajzán vigyorral az arcán.
- Aludjunk! -fejbe csaptam egy kis párnával.
- Máris? -lebiggyesztette alsó ajkát.
- Illetve, ami azt illeti.. -gyors az órára néztem.- Nekem mennem kell. -álltam volna fel, de visszahúzott és a fülemhez hajolt.
- Addig nem engedlek el, amíg meg nem adod a számod. Nem fogsz megint csak úgy eltűnni. -suttogta lágyan. Édes hangja szinte csikizte a fülemet. Egészen közel csúsztam hozzá, szinte össze simultunk, orrunk hegye már összeért. Ráraktam a kezemet a térdére, majd nagyon lassan egyre feljebb vezettem a lábán. Lehelete a bőrömet égette. Tekintettem megtalálta az övét, melyből tisztán kitudtam olvasni a kíváncsiságot. Mikor már elért a kezem az érzékeny pontjához, benyúltam a zsebébe, és előhúztam a mobilját. Alig halhatóan sóhajtott. Elkaptam róla a tekintetem nagy nehezen, hogy a telefonjára tudjak koncentrálni. Az ujjaim gyorsan száguldoztak az érintőképernyőn, majd miután végeztem, visszacsúsztattam azt Harry zsebébe. Most én hajoltam a füléhez.
- Na de most már megyek. -nyomtam egy puszit az arcára és az ajtó felé vettem az irányt.
- Várj. -hirtelen megtorpantam.- Hívhatlak akár már ma este is? -bólintottam, majd intettem neki. Egyenként elbúcsúztam a többi fiútól is, akik a lelkemre köteték, hogy holnap megint jelentkezem, mert ha nem azt nagyon megbánom. Megijedtem a fenyegetésüktől, így kisujj becsszóra esküdtem, hogy holnap reggel becsöngetek hozzájuk. Miután sikerült "gyorsan" elbúcsúznom, elindultam hazafelé. Már régen besötétedett, így minden kis apró neszre összerezzentem, de azért épségben hazaértem. Felcaflattam az emeletre, egyenesen a szobám felé. Útközben próbáltam megszabadulni a ruháimtól, így miden felé eldobáltam őket. Végül egy melltartóban és a egy francia bugyiban dőltem be az ágyamba. A fiúk rendesen kifárasztottak ma, aminek nagyon örültem. Már épp sikerült volna elaludnom, de a telefonom csörgése felriasztott. Felugrottam, majd a gatyámat kezdtem el keresgélni, mert abban volt a telefonom. Beletelt egy kis időbe, de megtaláltam a lépcső alján. Kihalásztam, és a képernyőre néztem. Ismeretlen számot mutatott. Tudtam ki az, így nem akartam tovább megváratni, rögtön fel is vettem.
- Azt hittem már fel sem veszed. -hallatszott a bosszús hang a vonal túlsó feléről.
- Nem találtam a gatyámat. -mormogtam neki vissza, miközben elindultam ismét a szobám felé.
- Nem akarok tudni róla. -nevetett fel.- És most mibe vagy? -biztos voltam benne, hogy most is az a kacér mosoly van az arcán, mint ilyenkor mindig.
- Titok. -felkuncogtam és éreztem, hogy kipirulok.
- Na jó, csak azért kereslek, hogy megkérdezem.. -itt hatásszünetet tartott, lehet kereste a szavakat.- Hogy mit csinálsz holnap reggel? Gondoltam elmehetnénk.. reggelizni, vagy.. -kezdte volna sorolni, de nem hagytam neki.
- Nagyon jól hangzik. -vágtam közbe.- De neked a reggel mit jelent?
- Mondjuk olyan tízre ott vagyok érted. Megfelel?
- De hisz azt se tudod hol lakom. -felröhögtem.
- Igaz. Akkor a kisbolt előtt találkozunk, ahol tudod.. -most már velem együtt röhögőt.
- Rendben. De megyek aludni, szia. -elköszöntünk egymástól, majd leraktam. Egyből álomba zuhantam.
