Teszik/Nem tetszik gombok a bejegyzés alján. :)
Néztem a mellettünk elsuhanó tájat. Nem akartam bekapcsolódni a beszélgetésbe, és oda figyelni sem tudtam. Letekertem az ablakot, és élveztem ahogy a szél a hajamba tép. Rebecára tudtam csak gondolni. Nem értettem mért volt ekkora hatással rám a személyisége, a jelenléte, egyszóval mindene. Nem tudtam felfogni, mért mondta azt, hogy felejtsük el ami kettőnk között történt, mikor a vágy eluralkodott rajtunk, mert nekem sokat jelentet, és azt hittem neki is, de ezek szerint nem. Hírnévnek köszönhetően, bármelyik lányt megkaphattam volna, csak őt nem, pont aki kellet volna. Most meg ott nevetgélt Louval, belőlem meg feltört a féltékenység. Egyetlen egy kérdés kavargott a fejemben; Mitől jobb Louis, mint én? Ekkor tudatosult bennem, hogy szörnyű barát voltam. Önző, mert hogy érezhettem féltékenységet a legjobb barátom iránt?! Egy lánynak sem szabadott volna közénk állnia, még ha erről egyikünk sem tehetett. Örülnöm kellet volna, ha egymás társaságában boldogak. Eldöntöttem, hogy rákérdezek a dolgokra, és Rebecát is egy időre elkerülöm, mert nem tudtam volna úgy a közelében lenni, hogy ne támadjam le a csókjaimmal. Önmarcangolásomból Liam rázogatása ragadott ki. A kocsiban már csak mi ketten ültünk, így nem tudtam eldönteni, mióta várhatott Liam arra, hogy magamhoz térjek.
- Ideje lenne bemennünk. -rám mosolygott, de mikor nyitottam volna az ajtót, átnyúlt előttem, és megragadta a kocsiajtót.- Mi a baj?
- Semmi. -felsóhajtottam.
- Na ne viccelj. Látom rajtad, és tudod, hogy nekem elmondhatsz bármit. -visszahelyezkedett kényelmesen az ülésbe, és bátorítóan megragadta a vállamat.- Mi történt, míg nem jöttünk meg értettek?
- Nem tudom, hogy történhetett, de lefeküdtünk egymással. És azt hiszem, nagyon tetszik nekem, de.. -itt elakadtam, és lehajtottam a fejemet, Liam meg, mint ha gondolat olvasó lenne.
- De láthatóan Louisnak is tetszik Rebeca. -hümmögött egyet, én meg bólintottam.- De biztos vagy benne?
- Látszik rajta. -hátra hajtottam a fejemet.
- Szerintem inkább kérdezz rá, és majd kitalálunk valamit. -előre hajoltam, a kezemet meg a tenyerembe temettem.
- De Liam, itt csak az a kérdés, hogy Rebecának melyikünk tetszik. És mi van, ha egyikünk sem? Meg most mit kéne csinálnom? Önző módon bedobnom a csajozós dumáimat, és addig teperni míg elérem, hogy belém szeressen, ha egyáltalán belém tudna? Vagy hagyni, hogy egymásra találjanak, és nézni a felhőtlen boldogságukat, míg én összetörők? Az eszemre, vagy a szívemre hallgassak? -éreztem, ahogy az arcomon végig folyik egy könnycsepp.
- Előbb tényleg beszéld meg a dolgot Louissal, és ne hagyjátok, hogy a barátságotok elromoljon akárhogy döntötök, mert az a bandának sem tenne jót. -ránéztem, és látszott rajta, hogy most ő is tanácstalan, de igaza volt, a banda a legfontosabb. Megveregette a hátamat, és kiszállt. Pár percig még magam elé bámultam, de végül rászántam magam és én is elindultam a ház felé, főképp azért, mert már nagyon éhes voltam. Bent a szokásos látvány fogadott; fiúk a kanapén feküdtek egymáson, és tévéztek. Ám megláttam közöttük a gondolataim főszereplőjét. Egy szürke mackó gatyát viselt, és egy kék, cipzáros pulcsit. Dühös lettem, hogy ennyit lóg a fiúkkal.
- Te hogy hogy itt vagy? -néztem a lányra, és sokkal nagyobb hangerővel kérdeztem, mint akartam. Azonnal felpattant, és látszott rajta, hogy tétovázik. Az összes fiú rám szegezte a tekintetét, amikből az értetlenség sugárzott.
- Neked meg mi bajod van? Mi hívtuk, mert nem akartuk, hogy haza menjen. Úgy se bírnánk ki nélküle sokáig. -csattant fel Niall.
- És ő sem nélkülünk. -vigyorodott el Louis, majd összenézett a szintén vigyorgó Rebecával, amitől még dühösebb lettem.
- Mért van rajta a pulcsim? -tisztán érződött a hangomból a gúny, és azt kívántam, bár felpofozna most valaki.
- Nem tudtuk, hogy a tiéd. -vállat vont Zayn, majd megragadt a lány csuklóját, és próbálta visszahúzni őt maguk mellé, de Rebeca kirántotta a kezét. Elindult felém lassú léptekkel, miközben vette le magáról a pulcsimat, és megállt előttem. Lenéztem rá, azt hittem, most tényleg megkapom a pofonomat, mert ekkora tapló voltam, de ő csak a kezembe nyomta a kék pulóveremet, majd ment is vissza a fiúkhoz. Rohadt szarul éreztem magam. Ha így folytatom, csak megutáltatom magam vele, azt pedig sehogy sem élném túl.
- Beca, jó a pólód. -röhögött fel Louis, én meg feléjük kaptam a fejem. A lány egy répa mintás pólót viselt. Tudtam kitől kapta kölcsön azt, és megint elöntött a düh, vagy inkább a féltékenység. Ekkor jöttem rá, hogy minek is hívta.
- Beca? -kérdeztem vissza most normális hangnemben.
- Igen, az előbb találtuk ki, és azt mondta Rebeca, hogy tetszik neki. -vigyorgott rám Niall. Az már hab volt a tortán, hogy becézik őt. Sarkon fordultam, és ott hagytam őket, egyenesen a konyha felé vettem az irányt, de mielőtt eltűntem volna ott, hallottam a lány mézédes hangjának csilingelését.
- Mi a baja velem? Mivel bánthattam meg? -érződött a szomorúság a hangjából. Összeszorult a szívem. Nem akartam, hogy magát okolja. Megszaporáztam a lépéseimet, így hamar a konyhába értem. Újra végig gondoltam az előbb történteket. Könny gyűlt a szemeimbe, és erőből beleütöttem a falba egy nagyot.
- Te mégis mit csinálsz? -hallottam egy elcsukló hangot, valahonnan mellőlem. Hátamat a falnak vetettem, és úgy csúsztam le a földre. Nem akartam felnézni, hogy megtudjam, ki szólt hozzám, de sejtettem ki lehetett az. - Harry Styles, normális vagy? -leguggolt mellém, és átölelt. Beszívtam epres parfümjének illatát, majd viszonoztam ölelését, s fejemet a nyakába fúrtam.
- Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam. Nem tudom mi ütött belém. -felsóhajtottam, ő meg elhajolt tőlem, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
- Semmibaj, de akkor is, mire volt jó amit az előbb műveltél? -lepillantott az ökölbe szorított kezemre, és finoman ráhelyezte a saját kezét. Eddig fel sem tűnt a nagy fájdalom, amit most hirtelen megéreztem.
- Tudod, inkább kívül fájón, mint belül. -keserűen elmosolyodtam.
- Kérsz rá gyógypuszit? -felkuncogott, és lehajolt a kézfejemhez, hogy egy puszit lehelhessen rá.
- Sokkal jobb. -hálásan ránéztem, majd rájöttem, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy feltehessem neki a kérdéseimet, amik belülről marcangoltak. - Mért mondtad, hogy felejtsük el azt ami kettőnk között történt ma reggel? -mellém ült, és ő is neki döntötte a hátát a falnak. Azt hittem hezitálni fog, hogy milyen kamu szöveget találjon ki, nehogy megbántson, de meglepő gyorsasággal felelt.
- Mert nem akartam, hogy mikor rám gondolsz, egy könnyen kapható kis nőcske jusson eszedbe, mert nem ilyen vagyok. Azt sem akartam, hogy egy legyek a sok egy éjszakás kalandodból, mert akkor inkább ne legyek semmid. -ránéztem, hát ha letudok valamit olvasni az arcáról, de csak az őszinteséget láttam rajta.- Meg nem véletlenül hívják szeretkezésnek. Szerelemből kellet volna megtörténnie, nem pedig azért mert részegek voltunk. -villantott egy hamis mű mosolyt.
- Egyáltalán nem erre számítottam. -megkönnyebbültem.
- Hanem mire? -oldalra döntötte a fejét.
- Azt hittem azért mondod, mert olyan pocsék voltam. -egyszerre nevettünk fel, ő meg biztatásképpen megrázta a fejét. - Kérdezhetek még valamit?
- Ne kímélj. -féloldalasan rám vigyorgott, és a hajával kezdett el játszani.
- Mi van közted és Louis között? -gondoltam egyből a lényegre térek ezek után.
- Úgy érted barátságon kívül? Semmi, illetve.. -egy nagyot dobbant a szívem, felkészülve a legrosszabbra.- Azt hiszem ő lett a legjobb barátom, de ennél tényleg semmi több. -rám emelte azokat a zöld, szikrázó szemeit, én meg azt hittem majd kicsattanok a boldogságtól. Fel is pattantam gyorsan.- Most meg hova mész?
- Beszélnem kell valakivel. -rákacsintottam, majd elindultam a nappali felé, hogy félre hívhassam Lout, és megbeszéljük végre a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése